Sólyom-kő

A Sólyom-kő a Tokaji-hegység északnyugati peremének nagyjából egyetlen természetes kilátóhelye, amit jelzett úton elérhetünk. Egy sötét sziklatorony-együttes, melynek tetejére nem nehéz felkapaszkodni, de a tágas panorámáért mindenképpen érdemes.

A kb. 700 méteren elhelyezkedő sziklatornyok magassága 20-27 méter között változik. Tetejükről jobbra nézve a Hernád síkját, az azt pöttyöző apró falvakat, illetve a folyó túloldalán már a Cserehát erdőfoltos hátait láthatjuk. Alattunk a Szerencs-patak völgye mélyül, szemben a szabályos kúp alakú Gergely-hegy erdős oldala, illetve a hasonló magasságú Bán-hegy magasodik. Hatalmas erdőséget, emberi jelenléttől mentes kis vadont vehetünk szemügyre a sziklakéményekről, melyek közül többnek a tetejét is meglátogathatjuk. A Gergely-hegy mögött feltűnnek a Huta-völgyet szegélyező vonulatok is.

Már az erdőből nézve is izgalmas látvány a Sólyom-kő együttese: a fák közt sötét sziklagólemeket, alattuk kisebb-nagyobb darabokból álló kőtörmeléket látunk. E szirt egy úgynevezett krioplanációs szikla, azaz a fagy okozta elegyengetés egyik szüleménye. A pleisztocénban, a kb. 10 ezer éve véget ért jégkorban hidegebb és magasabb hőmérsékletű időszakok váltották egymást. A hideg periódusokban, fagy körüli hőmérsékleten folyamatos volt a fagyás-olvadás okozta aprózódás: a lemezes szerkezetű kőzet repedéseibe befolyó víz megfagy, jéggé alakul, ezáltal térfogata megnő, és tágítja a repedéseket, így apró darabokra szabdalja a kőzetet. Az évmilliós léptékű folyamat eredményeként a hegyoldalak nyers kőzetfelületekkel tűzdelt részein sziklafalak és -tornyok keletkeztek, lábuknál pedig az aláhulló darabokból felgyűlt, kiterjedt törmeléklejtőket fedezhetünk fel. A folyamat ma is tart, csak éppen jóval kisebb intenzitás jellemzi a magasabb hőmérséklet miatt.

Tömegközlekedéssel

  • A faluba Novajidrány és Vilmány felől érkeznek buszok, a Hejce, községháza buszmegállót kell célba vennünk.

Megközelítés

  • Hejcéről a P◼ jelzés érkezik a Fehér-kúthoz, ahonnan a P, majd arról balra a P▲ jelzést kell követnünk a Sólyom-kőig (5,3 km, 410 m szintemelkedés).

Parkolás

  • A falu szélén hagyhatjuk autónkat, de Hejce központjában is találunk pár parkolóhelyet.
hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş instagram ban service instagram ban services holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş perabet perabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş matbet matbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş