Sólyom-bérc

Bár nem nyílik tágas panoráma, a Sólyom-bérc sziklahátáról mégis a Zemplén egyik leghangulatosabb, ízig-vérig hegyi kilátásában lehet részünk. A tömött erdők fölött ülő regéci vár uralja a képet, melyet a vadregényes sziklatornyok közt kapaszkodó ösvény tesz igazán egyedivé.

A Sólyom-bérc a Zemplén egyik leghangulatosabb kilátóhelye, bár a panoráma nem mondható szélesnek. Lent Háromhuta hosszú, nyugat-keleti futású völgye mélyül, illetve az afölött magasodó gerincet szemlélhetjük. A látkép közepén büszkén emelkedik a rekonstrukció alatt álló regéci vár. A kilátóhely varázsáért az érintetlen, tarvágásokkal nem csúfított erdővidék felel. Civilizációnak a várrom kivételével semmiféle nyomát nem látjuk, emberi zajt nem hallunk, teljes nyugalom honol a hegyvidék e belső, elszigetelt pontján.

A Mlaka-rétről induló erdei ösvény legalább olyan látványos, mint maga a kilátóhely. Hatalmas, változatos formájú mohos kövek és egyre nagyobb sziklatornyok közt, nehezen járható terepen érünk fel a szikla tetejére. Maga a sziklabástya krioplanációs forma - épp úgy, mint a Nagy Péter-mennykő, a Hejce fölött magasodó Sólyom-kő vagy az Amadé-szikla. A jégkorszaki eredetű kőtornyok a repedéseikbe folyó és ott megfagyó, ezáltal kitáguló víz előidézte aprózódásnak köszönhetően alakultak ki a fogyatkozó kőfal hátrálásával. Lábuknál törmelékmezőt találunk, tetejükről pedig, ha nem fedik fák, pazar a kilátás. A kilátópont egy kb. 600 méter hosszú sziklafal egyik, fák által nem benőtt szakasza. Legmagasabb részénél eléri a 28 métert.

A kőtornyok oldalát mászóutak hálózzák be.

Szerző: Dömsödi Áron

Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség

Tömegközlekedéssel

  • A Háromhuta (Középhuta), templom buszmegállóból érdemes felkeresni a kilátóhelyet.
  • A Pálházi Erdei Vasút végállomásától, Rostallóról is felkereshetjük a Sólyom-bércet.

Megközelítés

  • Középhutáról (Háromhuta település része) a S jelzésen kell felkaptatnunk, majd a Mlaka-réten (melyet esőbeállójáról ismerhetünk fel) egy alig észrevehető ösvényen bal felé kell begyalogolnunk az erdőbe a S▲ jelzésen. Ez már a kilátóhelyre vezet (3,6 km, 305 m szintemelkedés).
  • Érkezhetünk Rostalló, a kisvasút végállomása felől szintén a S majd S▲ jelzésen (3,9 km, 302 m szintemelkedés).

Parkolás

  • Középhután a falu szélén, az erdei út csatlakozásánál parkolhatunk az út mellett.
  • Rostallón erdei út mellett hagyhatjuk az autót, vagy eggyel hamarabb, a kisvasút utolsó állomásán, a Kőkapu hotelépületénél találunk parkolót.
hacklink satın al 向日葵 bursa escort bayan bursa escort antalya escort antalya bayan escort antalya escort bayan escort antalya kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş betsmove betsmove giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet padişahbet matbet Deneme Bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu grandpashabet jojobet casibom holiganbet jojobet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet jojobet holiganbet jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler marsbahis güncel Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler holiganbet casibom jojobet jojobet giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş