A Fekete-hegy sötét erdőin át

Kezdés: Mikóháza, vegyesbolt buszmegálló
Végpont: Sátoraljaújhely (Rudabányácska), Fő utca buszmegálló

Útleírás

• Mikóházáról az Akácfa utca P◼ jelzésén indulunk a hegy felé.
• Egy kereszteződésnél a P jelzés jobb oldali ágára térünk (Petőfi, majd Hegyalja utca).
• A P jelzés vezet fel a Fekete-rétre.
• A pihenőhelytől a P▲ jelzésen teszünk kitérőt a Fekete-hegy csúcsára, majd ugyanezen jövünk vissza.
• A P jelzésen indulunk tovább, ezt a Cserép-tó nyergéig követjük.
• Balra fordulunk a K jelzésre.
• Egy elágazásnál balra váltunk a K◼ jelre, ami Rudabányácska központjáig vezet.

A túra részletes leírása:

A Bózsva földjén

A buszmegállótól a hegy felé vezető utcán kezdjük meg túránkat, az első szakaszon a P◼ jelzések mutatják az utat. A falut lényegében kettéosztja a Bózsva - a picinynek tűnő patak valójában hatalmas terület, a Központi-Zemplén északkeleti szeletének vizeit gyűjti össze és szállítja el a Bodrog felé (a Ronyván keresztül). Vízjárása a hegyi időjárás ritmusát, olykor szeszélyeit tükrözi: hóolvadás vagy tartósan csapadékos időszak után igencsak meg tud áradni, nem is beszélve a hirtelen fellépő, szélsőséges intenzitású felhőszakadások okozta villámárvizekről. A Hegyköz egy patakok egyengette, 3 oldalról bércek ölelte medence, így az itt élők falvaira, legelőire, földjeire a Bózsva olykor veszélyt jelentett, ráadásul a lelassulva kanyargó víz árterét nehéz volt hasznosítani - ezért az 1970-es években jelentős szabályozást végeztek rajta. Élővilága természetesen megsínylette a beavatkozást, ám mára szerencsére a patak kezdi visszavenni, ami az övé, és lassacskán egykori lakói is hazatérnek.

Nem ürgének való vidék

Elhagyjuk a focipályát, és kissé szétnyílik a falu. A Hegyköz összetett domborzati viszonyai sajátos település- és tájszerkezetben csapódtak le: míg a magasabb bérceket az erdők uralják, addig e széles medencéből az ember eltüntette a rengeteget, és falvai mellett gazdasági területeket alakított ki. A hegyközi táj évszázadokig mozaikos, színes képet festett: a fák birodalma alatt, a hegylábakon dús füvű legelők, alant a téli takarmányozásért felelős kaszálók, a patakok közelében kistáblás szántók, a házak körül a rendszeresebb felügyeletet igénylő szőlők és gyümölcsösök váltakoztak. Ez a sokszínű tájszerkezet az élővilág szélesebb spektrumának nyújtott életteret, mígnem elérkezett a nagy mezőgazdasági táblák kora, ami az élőhelytípusok szűkülését hozta magával. Az állattartás visszaszorult, nyomában a felhagyott legelőket, illetve a gyümölcsöskerteket lassan visszahódította az erdő. Példaként érdemes az ürgék esetére gondolni, hiszen ez a kis rágcsáló az alacsony füvű rétek, a legeltetett pázsitok lakója. Jelenléte fontos a vele táplálkozó, nagy ragadozó madarak számára: ilyen többek között a ritka parlagi sas, amely a 20. században kis híján eltűnt Magyarországról. A tanösvény információs táblái szerint napjainkban törekednek a 16-17. századi tájszerkezet rekonstrukciójára - annyi bizonyos, előfordulhat, hogy reggel az utcán áthajtott gulya keresztezi utunkat, és a rágcsálók számának növekedésével a parlagi sas is újra lakja a Fekete-hegyet.

Térkövezett hobbitfalva

Előrébb egy kereszteződésben megérkezik a P jelzés, aminek a jobb ágán sétálunk tovább. Völgytorokba érünk, ahol az idilli, hűs erdei környezet peremén furcsa, hobbitlakra emlékeztető, háromszög formájú pincék púpozzák a földet. Előttük tágas, térkövezett agorát alakítottak ki. A vulkáni kitörések során leülepedett törmelékbe, a tufába vájt népi jellegű pincékben a mögöttük emelkedő Palack-hegy szőlőiből készült bort, vagy az erdő és a kertek gyümölcseiből főzött pálinkát tárolták. Ma főként a Tokaj-hegyaljai borvidék nedűit érlelik rejtekükben, még ha Mikóháza nem is tartozik a történelmi területhez, hiszen a jóval árnyasabb fekvés és csapadékosabb klíma itt nem teszi lehetővé a délebbi szomszédságban meghonosodott borkészítési eljárásokat. Pincéből összesen 95 van egyébként a faluban, többségük a 19. század végén épült, de szép számmal találni 300 éveseket is. További érdekességük, hogy amikor a II. világháború elérte a térséget, a falu lakóinak nyújtottak menedéket. A pincesor másik részével majd az erdő peremén, néhány perc múlva találkozunk.

A Fekete-hegy világa

Jobbról elhagyjuk a Pálinkaházat és a mellette kialakított kis rendezvényteret, majd a Huta-patak mentén, parkosított sétányon érkezünk a faluszéli pincesorhoz. A takaros kis épületek már az erdő előszobájában sorakoznak, és velük együtt a térkövezett sétány is véget ér - bevesszük magunkat a rengetegbe, és megkezdődik fárasztó utunk a Fekete-hegyre. Néhány méter alatt közrefog a völgy, és ahogy hatolunk egyre beljebb, a terep is vadabb arcát mutatja: jobbról a nevében valamikori üveggyártás emlékét őrző Huta-patak medre kísér, a kanyargó mélyedés pedig szinte körülzár magas falaival. A vízmosáshoz később újabb árkok sokasága talál utat - a mára időszakossá vált patakok rövid távon nagy szintkülönbséget küzdenek le, ennélfogva felgyorsulnak, és mélyre vésik magukat a könnyen pusztítható tufában, amely a hegylábat vastagon takarja.

Ha a térképre tekintünk, feltűnhet, hogy a Fekete-hegy tömbje szabályos kúpként emelkedik ki környezetéből, csúcsa körül egyenletesen, hegyes esernyőként terül szét. A hegyet felépítő, kemény dácit a szubvulkáni szintben keletkezett, azaz magmája sosem érte el a felszínt, még az alatt kihűlt és megdermedt - azonban az évmilliós erózió kibontotta a puhább (tufás) rétegek alól. Körülötte, az alacsonyabban elterülő térszínen viszont sűrű, meredek oldalú völgyhálózat rajzolódik ki, aminek ágai sugarasan széttartanak. Mindez nem véletlen: hegyünk valaha önálló vulkáni felépítmény (kitörési centrum) volt, mai vízfolyásai örökölték a rég lepusztult tűzhányó palástjába mélyült elődeik útját. Mivel a terület jó ideje süllyed (hozzávetőleg évi 1 mm-t), a Bózsva szorosan a Fekete-hegy északi és keleti lábaihoz tapadt. Ezért a hegycsoport patakjai rövid úton kényszerülnek utat törni maguknak (Mikóháza és a csúcs közt 3 kilométeren 450 m a szintkülönbség!), a nagy esés pedig intenzív völgyképződéssel jár - az eredmény a zegzugos terep, amelyet túránk minden emelkedőjében megérezhetünk kicsit.

Ahogy törünk előre és fölfelé, nem csupán a lábaink érzékelhetik a táj változatosságát, merthogy az erdő is kiváltképp sokszínű, tarka kavalkád. Jellemző a fordított övezetesség: a kevés fényt kapó, zárt völgyekben megül a hűvös, párás levegő, ezért itt a bükk az uralkodó fafajta, míg a délies, napnak kitett lejtőkön, illetve a fényes hátakon egészen a csúcsrégióig a gyertyános-tölgyesek birodalma húzódik. Szembetűnő, hogy a talajon megannyi holtfa hever, a kidőlt törzsek helyén újulat cseperedik, ettől a pagony természetes és menedékes képet fest.

A hegy emlős- és madárvilága ezáltal szerfelett gazdag; a már említett parlagi sas is újra fészkel, pedig e különösen kényes faj zavartalan, öreg erdőkben érzi jól magát. Fészkét egyébként általában a legmagasabb fára, a fás terület széléhez közel építi, hiszen így könnyebben szállhat le, és szemmel tarthatja környezetét (ezért is fokozottan érzékeny az emberi zavarásra). Sok másik ritka faj mellett egyébként a fekete gólya és az uráli bagoly is élettérre lelt itt, ahogy a farkasok és a hiúzok is elkószálnak erre a hegység központi területei felől.

Irány a csúcs!

A turistákat szépen kiépített pihenőhelyek szolgálják. Az első ilyen után nem sokkal fény hatol a talajra, és a tölgyes-bérci pihenőhöz érkezünk, mely egy apró nyeregben foglal helyet. A düledező pavilon mellől szűken kilátunk a szomszédos hátra, amelyet egy fenyvestelepítés tarkít, a turistaút pedig élesen nyugatnak fordul. Gyönyörű, szálegyenes bükkösben harántolunk, és perceken belül a korábban már követett Málnás-völgy fölső szakaszára kanyarodunk rá. Előttünk áll túránk legizzasztóbb próbatétele, hiszen az erdő és a kaptató szinkronban válik vadabbá, amint hátrahagyunk egy keskeny sávban növekvő újulatot. Csenevész, olykor már csak társaik által támasztott fenyők is hozzáteszik a magukét a sötét, szélcsendes vadonhoz. A lejtőn egy kicsi, mohos kőtenger jelzi, hogy a tufáról immár a keményebb dácitra léptünk. Egy nagy nekirugaszkodás a gyökérfonatos, némileg elmosott, lassan ösvénnyé szűkülő úton, végül vaskos, földre hevert törzseken átbukdácsolva érkezünk a fiatalos sűrűjébe. Kisvártatva ismét lomb borul a fejünk fölé, ezzel végre kiérünk a Fekete-rét beerdősülő tisztására.

A fák alatt masszív terméskő alapon igényes esőbeálló tornyosul, mellette pihenőhelyet és tűzrakót építettek (de a tető alatt is találni padot és asztalt). Ha valakinek kedve támadna megízlelni a fekete-hegyi rengeteg hangulatát, alighanem ez a legideálisabb sátrazóhely - már persze, ha hozott magával elegendő vizet, mert az csak a völgyfőkben, jóval lejjebb lelhető. Vágjunk neki az utolsó kapaszkodásnak, és ostromoljuk meg a csúcsot!

Öreg, változatos, szélfútta bükkösben, nagyjából egyenletesen emelkedünk a P▲ jelzésen. A talajt a jégkorszaki fagyok által felaprózott, laza kőtenger pöttyözi - a csúcs környékének képe méltó az eddig látottakhoz, talán még felül is múlja azokat. A sziklás helyeket kedvelő (és Magyarországon 1901-ben elsőként a közeli Füzérradványra betelepített) muflonok megpillantására is megvan minden esélyünk, azonban a kilátó rakéta alakját minden bizonnyal észre fogjuk venni. Az 577 méteres Fekete-hegynek két tetőpontja van; a kisebbiken magasodik a tájba illő építmény, ami felcsalogatott minket a faluból.

A fölső teraszról a fák csak egy irányba engednek panorámát: a Hegyköz medencéjére. A peremeken hullámzik a Központi-Zemplén és a Milic-csoport a füzéri vár fehér falaival, a háttérben már (a Tokaji-hegység folytatása,) a Szalánci-hegység púposodik. A Vilyvitány fölötti rögök erdős hátai dombsági képet festenek csupán, mögöttük a Vihorlát vulkáni bércei kéklenek. A fagúla egyébként 2001 óta áll itt, összeomlott elődje a szomszédos, délebbi tetőponton foglalt helyet. Mivel közel sem a meghökkentő kategória, ezért a kilátás nem annyira megkoronázza, hanem inkább kiegészíti azt az élményt, amivel a fölfelé megtett út szépségei és az érzékelhetően nagy magasság együtt jutalmaznak. Ha kiélveztük a csúcs atmoszféráját, a bejárt úton ereszkedjünk vissza a Fekete-rétre!

A sátrak alatt

A tisztásról érdemes kikóborolni az esőbeálló mögötti púpra, hiszen annak keleti oldalából nyílik egy kis kilátás a Sátoros-hegyek csúcsainak irányába. Ha kipihentük az eddigi menetelés fáradalmait, mihamarabb kezdjünk bele az ereszkedésbe, hiszen hosszú út vár még ránk. A P jelzés szép tölgyesben, vaskos törzsek közt tekereg a Tölgyes-bérc déli nyúlványán; tulajdonképpen egy keskeny kis gerincen talpalunk. Nyeregpontot metszünk, majd enyhe emelkedéssel, immáron részben bükkök árnyékában kaptatunk föl a Nagy-Hallgató nyergébe. A hullámvasutazás nem ér véget: ezúttal lefelé hajlik utunk, és irtott oldalban, hosszan harántolunk egy felhagyott keréknyomon. A növekvő növényzet fölött kilátni nyugatra, ezáltal egy pillanatra átérezhetjük, micsoda hatalmas hegysokaságban túrázunk. Perceken belül útcsomópontba érkezünk, ahol egy erdész kopjafája mellett pad és asztal kínál pihenési lehetőséget.

Innen az Országos Kéktúra K jelzésére váltva, balra, széles fakihordó úton baktatunk tovább. Tágas völgyfőt kerülünk, amelynek oldalaiban jókora tarvágások lékelik az erdőt, így aztán tekintetünk egészen a Sátoros-hegyek csoportjának jellegzetes (névadó) sziluettjéig kóborolhat. Bár neves geográfusunk, Cholnoky Jenő a 20. század elején formájukból ítélve arra következtetett, hogy e magaslatok a Vezúvhoz hasonló, felrobbant tűzhányó maradványai, elméletét azóta megcáfolták. A Fekete-heggyel rokon területen a riolittufába nyomult a magma, és nem érte el a felszínt, csupán felboltozta azt. Az azóta eltelt kb. 9 millió évben az erózió (főleg a vízfolyások) kibontották a földből ezeket a kemény, ellenálló dácittesteket, amik mára lealacsonyodott környezetük fölé magasodnak. Alakjuk olyannyira sajátos és gyakori a térségben, hogy a két világháború között az egész tájegységet a Sátor-hegység névvel illették - az elnevezés azonban nem tapadt meg.

A völgyfő túloldalán ismét az erdőbe hív utunk. Rövidesen balra, egy szűkebb keréknyomra váltunk. Árkokkal, horpadásokkal sűrűn szabdalt térszín következik, ennélfogva enyhe, de folyamatos hullámzásra kényszerülünk. Gyertyánok, bükkök, tölgyek váltakoznak, egy kis irtás engedi végül megállapítani, milyen közel is jutottunk az eddig csak távolról szemlélt Sátoros-hegyekhez. Itt balra, egy mélyútba térünk, aminek alján ellaposodik a hegylábi terep.

Elérjük a K◼ jelzés csatlakozását, amelyen balra fordulva célba vesszük Rudabányácskát. A könnyen árkolódó tufás réteget megannyi horhos szabdalja, mintha lábujjakat növesztett volna a hátunk mögötti Som-hegy. Rövid ereszkedés végén jobbra kanyarodunk, és perceken belül elérjük a Smaragdvölgy Pihenőpark rendezett épületeit.

Túránk végét az étteremben ünnepelhetjük meg, de a Magas-patakból duzzasztott tavak is idilli pihenőhelyet nyújtanak: a víztükör fölött a hatalmas Magas-hegy tekintélyes, zöld piramisként csúcsosodik. Rudabányácska, az egykori érc- (pontosabban ezüst és arany)bányász falu központjában találjuk a buszmegállót - ha a jelzést, és az egyetlen utcát követjük, mintegy 15 perc alatt célt is érhetünk.

Tömegközlekedéssel

A túra a Mikóháza, vegyesbolt buszmegállóból indul.
Az útvonal vége a Sátoraljaújhely (Rudabányácska), Fő utca buszmegálló (ez a neve ellenére Rudabányácskán található).

Megközelítés

A túra kezdő- és végpontja is buszmegállónál van.

Parkolás

Autóval érkezve érdemes Sátoraljaújhelyen, a vasútállomás mellett parkolni, ahol a buszállomás is található. Így a túra kezdő- és végpontja is elérhető autóbusszal.
Ha Mikóházán hagynánk az autót, a Hegyalja utca elején találunk parkolót.
Rudabányácskán a Smaragdvölgy Étterem mellett van egy parkoló, ezt a túra végén is érintjük.

Alapvető túrafelszerelés: bejáratott túracipő, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz 

Felszerelés túrázáshoz

• Kényelmes és vízálló túracipő vagy bakancs
• Réteges nedvességet elvezető ruházat
• Túrazokni
• Hátizsák esővédővel
• Naptej, kalap, víz- és szélálló kabát, nadrág
• Napszemüveg
• Túrabot
• Elegendő étel és ital
• Elsősegély készlet, ragtapaszok
• Tapaszok vízhólyag kezelésére
• Bivy - túlélő zsák
• Túlélő takaró
• Fejlámpa
• Zsebkés
• Jelzősíp
• Mobiltelefon
• Készpénz
• Navigációs felszerelések
• Sürgősségi elérhetőségek
• Igazolvány