Szent-Erzsébet zarándokút

szent erzsebet zarandokut

A Szent-Erzsébet zarándokút 5. szakaszból áll, melynek kiinduló pontja Sárospatak és Kassa az úti cél. Távolság 100 km.

Állomásai: Sárospatak, Bodrogolaszi, Komlóska, Erdőhorváti, Regéc, Telkibánya, Hollóháza, Füzér, Alsómislye, Koksó-Baksa, Kassa.

A középkorban elevenen élt a Szent Erzsébet zarándoklat hagyománya. Bár tisztelete az azóta eltelt évszázadokban is összekötötte a lelkeket, nem volt valóságos, kijelölt út, amit az újkori zarándokok bejárhattak volna.

A Szent Erzsébet Út Alapítvány 2007-ben Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosban jött létre azzal a céllal, hogy összekösse az európai Szent Erzsébet emlék- és tiszteleti helyeket, s létrehozzon egy olyan zarándokutat, amely megerősíti a szellemi és lelki összetartozást, és fizikai valóságában is végigjárható utat jelöl ki.

A kassai polgárok Szent Erzsébet tiszteletére emelték a Kárpát-medence legjelentősebb gótikus templomát. A két kultuszhelyet 2011 óta gyalogos zarándokút köti össze. Sárospatakról indulva Bodrogolaszi – Komlóska – Erdőhorváti – Regéc – Telkibánya – Hollóháza – Füzér érintésével az országhatáron átlépve, Alsómislyén és Koksóbaksán keresztül érkezünk a kassai dómhoz. A természeti szépségekben, történelmi és szakrális emlékekben gazdag utat végigjárva, a zarándok Szent Erzsébettel bejárhat egy belső utat is, amely a csenden keresztül a lélek békéjéhez, a rend nyugalmához vezet, befogadva Szent Erzsébet üzenetét.

A CSOPORT MINDEN ÉVBEN A PÜNKÖSD HÉTFŐI SZENTMISÉT KÖVETŐ ÁLDÁSSAL INDUL A SZENT ERZSÉBET ZARÁNDOKÚTRA.


A zarándoklat programja:

Első nap: Sárospatak – Komlóska
Második nap: Komlóska – Regéc
Harmadik nap: Regéc – Telkibánya
Negyedik nap: Telkibánya – Füzér
Ötödik nap: Füzér – Kassa

I. szakasz: Sárospatak-Komlóska

Látnivalók: Sárospatak-Bodrogolaszi-Komlóska
Távolság: 16-25 km

II. szakasz: Komlóska-Regéc

Látnivalók: Komlóska-Erdőhorváti-Regéc
Távolság: 16-25 km

III. szakasz: Regéc-Telkibánya

Látnivalók: Regéc-Telkibánya
Távolság: 16-25 km

IV. szakasz: Telkibánya-Füzér

Látnivalók: Telkibánya-Hollóháza-Füzér
Távolság: 16-25 km

 

V. szakasz: Füzér-Kassa

Látnivalók: Füzér-Alsómislye-Koksóbaksa-Kassa
Távolság: 34 km

Forrás: Hello Zemplén

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet casibom x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom cratosroyalbet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş