A magyar cégek 75 százaléka ellenzi ezt a változást, pedig júniustól kötelezővé válik


bertranszparencia

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvét 2026. június 7-ig kell átültetni a magyar jogrendbe, ami jelentős változásokat hozhat a vállalatok bérezési és HR-folyamataiban. A szabályozás célja a nemek közötti bérkülönbségek csökkentése az átláthatóbb bérrendszerek és a munkavállalói jogok erősítése révén. A legalább 100 főt foglalkoztató cégeknek rendszeresen jelenteniük kell majd a bérkülönbségeket, és indokolniuk kell az esetleges eltéréseket. A szakértők szerint a vállalatoknak már most el kell kezdeniük a felkészülést, mert a szükséges szervezeti és adatkezelési átalakítások időigényesek lehetnek.

Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való felkészülést. A sokrétű elvárások és a jelentős szervezeti érintettség miatt a cégeknek számos kihívást jelentő feladattal kell számolniuk a szabályok gyakorlati alkalmazásakor – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az EY közös szakmai eseményén. Leginkább az adatszolgáltatással, a határidőkkel és a szankciók mértékével kapcsolatos bizonytalanság aggasztja a rendezvényen megkérdezett szakembereket a helyszínen készült gyorsfelmérés alapján.

Az Európai Unió által 2023-ban elfogadott bértranszparencia-irányelvet 2026. június 7-ig kell átültetni a magyar jogrendbe.

A szabályozás célja, hogy egyenlő értékű munkáért a nők és a férfiak azonos mértékű díjazásban részesüljenek. Ezt a jogalkotók többek között a bérek átláthatóságának növelésével, a munkavállalói tájékozottság erősítésével és a jogérvényesítés megkönnyítésével kívánják elérni. Bár az irányelv keretrendszere ismert, számos gyakorlati kérdés – így a részletszabályok, az adatszolgáltatás pontos módja vagy az alkalmazás ütemezése – továbbra is nyitott, ami megnehezíti a cégek számára az időben történő felkészülést.

Rohamosan fogy az idő

Szinte minden szervezetet érint majd az új szabályozás, ugyanis az irányelv a köz- és a magánszférára egyaránt kiterjed, és minden munkavállalóra alkalmazandó, beleértve a vezetőket, a részmunkaidős és határozott idejű dolgozókat, valamint a kölcsönzött munkaerőt is. A szabályozás már a toborzási folyamatokra is hatással van, miközben átlátható bérstruktúrát, világos bérmegállapítási elveket és hozzáférhető információkat ír elő.

A legalább 100 főt foglalkoztató vállalatok számára kötelező lesz a nemek közötti bérkülönbségekről szóló jelentéstétel, első alkalommal 2027-ben, az előző évi adatok alapján. Amennyiben egy adott munkavállalói kategóriában a fizetések közötti eltérés meghaladja az 5 százalékot, és azt a munkáltató nem tudja objektív, nemi szempontból semleges kritériumokkal indokolni, valamint hat hónapon belül nem orvosolja, kötelező bérértékelési eljárás indul.

A bértranszparencia nem pusztán jogi megfelelési kérdés – hangsúlyozták az NGM Foglalkoztatási Szabályozási Főosztályának munkatársai a rendezvényen. A bérstruktúra, a szervezeti térkép, az adatkezelési gyakorlatok és a belső kommunikációs folyamatok felülvizsgálata idő- és erőforrás-igényes feladat, különösen a nagyobb szervezetek esetében. Azok a vállalatok, amelyek a végleges részletszabályokra várva halogatják a felkészülést, jelentős működési, jogi és reputációs kockázatot vállalnak – mutattak rá az EY szakértői is.

A bértranszparencia bevezetése nem pusztán egy jelentéstételi feladat a cégek számára, hiszen átfogó szervezeti átalakulást indokol az egyenlő és transzparens bérstruktúra, valamint a jelentéstételre vonatkozó elvárások következtében. A szabályok érvényesítésekor a legnagyobb kihívás a strukturált adatok előállítása mellett az, hogy a bérkülönbségek mögötti indoklás következetes, objektív és üzletileg is védhető legyen

– emelte ki Oláh Veronika, az EY munkatársa.

A rendezvényen részt vevő, mintegy 60 vállalat képviselői körében végzett, iránymutató gyorsfelmérés alapján a szabályozás részleteivel, többek között az adatszolgáltatással, a határidőkkel és a szankciók mértékével kapcsolatos bizonytalanság aggasztja leginkább a döntéshozókat. A munkavállalói csoportok kialakítása, illetve a különböző bérelemek és a bérszámítási metodológia meghatározása terén is komoly kihívást jelenthet a döntések objektív alátámasztása. Emellett a szigorú elvárások miatt megnövekedő adminisztrációs terhektől és a nem megfelelő adatkezelés mentén felmerülő jogi és reputációs kockázatoktól is tartanak a válaszadók.

A bérfeszültségek és a munkavállalók közötti belső konfliktusok kiéleződését is jelentős veszélyforrásnak tartják a helyszíni felmérés résztvevői, miközben sokak szerint a vezetők nincsenek felkészülve arra, hogy a változásokat hitelesen és magabiztosan képviseljék a szervezeten belül, illetve megfelelő magyarázatot adjanak az indokolt bérkülönbségre.

„Az idő rövidsége miatt komoly nehézségekre számítanak a cég- és a HR-vezetők, mert – bár az NGM munkatársai jelezték, hogy minimum implementáció a cél – egyelőre tisztázatlan szabályok vannak, a magyar jogszabály hiánya miatt. Korlátozott erőforrásokkal, akár jelentős szervezeti átalakulást is igénylő feladatok mellett kell megfelelniük egy rendkívül összetett, súlyos jogi és reputációs következményekkel is járó elvárásrendszernek. Ugyanakkor azok a vállalatok, amelyek időben elkezdik a felkészülést, a béradatok rendezését, a munkaköri struktúrák felülvizsgálatát, a szabályzatok frissítését, a belső kommunikációs alapok megteremtését, nemcsak a jogszabályi megfelelés kockázatait csökkenthetik, hanem hosszabb távon átlátható, fenntartható és versenyképes munkaköri, javadalmazási és HR operációs rendszert is kialakíthatnak” – mondta el Oláh Veronika.

bertranszparencia 03

Képünk illusztráció!
Fotó: Compassionate Eye Foundation/Her / Getty Images

Megmutatom, ha te is

A Profession.hu, mint Magyarország vezető toborzási és munkaerőpiaci megoldásokat kínáló platformja, valamint a PwC Magyarország, az üzleti, adó- és jogi tanácsadás, valamint könyvvizsgálat területén nemzetközi szinten is meghatározó cégcsoportja közös programot indított, hogy gyakorlatias módon támogassák a vállalatokat a bértranszparencia elvárásainak megértésében és alkalmazásában. A felek nemcsak kutatásokat végeznek, hanem közérthető anyagokat is közzétesznek, amelyek segítik a cégeket a felkészülésben, és hozzájárulnak a témával kapcsolatos tévhitek eloszlatásához. Emellett szakmai rendezvényeket is szerveznek, ahol megosztják tapasztalataikat, és lehetőséget teremtenek a nyílt párbeszédre.

Magyarországon egyelőre 17 százalék feletti a nemek közötti bérkülönbség.

Számos uniós rendelkezés írja elő a nemek közötti egyenlőséget, azonban az elméletet még nem igazán sikerült a gyakorlatba átültetni. EU-szinten a nők átlagosan közel 13 százalékkal kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, ez az érték Magyarországon még magasabb, 17 százalék. Az EU bértranszparencia-direktívája (PTD) a közszférára és a versenyszférára is vonatkozik majd, emellett nemcsak az alapbért érinti, hanem kiterjed a teljes bérezési rendszerre, beleértve a bónuszokat és egyéb juttatásokat is.

„A Pay Transparency Direktívától azért várhatunk valódi változást, mert áthidalja az elmélet és a gyakorlat közötti hézagot: egyedülálló módon olyan konkrét előírásokat tartalmaz, amelyekkel ténylegesen beavatkozik a vállalatok bérezési gyakorlatába. Előírja az objektív szempontokon alapuló bérezési struktúra kialakítását, a bérezési rendszerek átláthatóságának növelését, az éves bérriportjelentést a nemek közötti bérszakadékról, és többletjogokat biztosít a munkavállalóknak az érdekeik hatékonyabb érvényesítése érdekében” – mutatott rá Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország tanácsadási csapatának vezetője.

A köztudatban számos félreértés övezi a bérátláthatóság kérdését, sokan ugyanis azt hiszik, hogy a PTD miatt pár éven belül mindenki mindenhol egyéni szintű béradatokat fog látni. Ilyesmit az EU nem ír elő. A konkrét bérek közzététele helyett inkább az a cél, hogy az értékelési és bérezési folyamatok tiszták és egyértelműek legyenek, és ne hagyjanak teret a diszkriminációnak. A PwC friss kutatási eredményei is arra mutatnak, hogy a munkavállalók igénye sem feltétlenül az, hogy mindenki lássa mindenki bérét. Sokkal inkább az a fontos számukra, hogy tudják, a vezetőség milyen szempontok mentén dönt a bérezési kérdésekben, ám ezek jó néhány szervezetnél jelenleg homályosak.

A két cég együttműködése nemcsak edukációs célokat szolgál, hanem reagál a vállalatok körében tapasztalható bizonytalanságra is. Mivel a hazai jogszabály még nem jelent meg, sok szervezetnek nem egyértelmű, hogyan kezdjen hozzá a felkészüléshez. A közösségimédia-megjelenések, podcastok, videók, szakmai cikkek és tanulmányok mellett szervezett eseményekből felépülő kampány célja, hogy a cégek számára kapaszkodót nyújtson az EU-s irányelv alapján, amely már most is sok gyakorlati támpontot kínál a transzparens bérezési gyakorlat kialakításához.

Tévhitek

Az Eurostat adatai alapján 2023-ban az EU-ban a nemek közti bérszakadék átlagosan 12 százalék, Magyarországon pedig 17,8 százalék volt – sokat tehát nem javult a helyzet. Többek között ezért is hívták életre a nemek közötti bérkülönbség kezeléséről és a bérek átláthatóságának biztosításáról szóló uniós irányelvet. Bár a direktíva a nemi alapú bérdiszkrimináció csökkentésére fókuszáló eszköz, az egész munkaerőpiacra jelentős hatást gyakorol, hiszen ahhoz, hogy a cégek az említett kötelezettségeiknek eleget tegyenek, meg kell fogalmazniuk az egyes pozíciókhoz, szintekhez tartozó munkaköri elvárásokat, képességeket, valamint a béreket, bérsávokat is egy átfogó bérstruktúrában kell meghatározniuk.

A Profession.hu és a PwC Magyarország átfogó kutatásából kiderült, hogy a cégek 15,5 százaléka egyáltalán nem hallott még a bértranszparencia-irányelvről, és csak minden tizedik van tisztában annak részleteivel.

Pedig erre hamarosan mindenkinek szüksége lesz, ugyanis a vállalatokat jelentéstételi kötelezettség is terheli a nemek közti bérkülönbség kapcsán; első körben – 2027. június 7-ig – a legalább 100 főt foglalkoztató vállalatoknak kell nyilatkozniuk a vállalaton belüli bérkülönbségekről, amiben már a 2026-os adatokat is figyelembe kell venniük.

bertranszparencia 04

Képünk illusztráció!
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

„A cégek 75 százaléka azt mondta, hogy nem támogatná a bérek átláthatóságát: ennek elsődleges okaként tízből nyolc munkaadó a felmerülő feszültséget jelölte meg, 45 százalékuk a bérek megállapításának rugalmasságát félti, 38 százalékuk szerint pedig a béradatok nyilvánossága versenyhátrányt jelenthet a munkatársaik megtartásában. Meglepő, de a munkavállalók körében sem egyértelmű a támogatottság: 51 százalékuk ellenzi a bérek nyilvánosságát. Ők elsősorban magánügyként tekintenek a fizetésekre, és az átláthatóság bevezetésével a rosszindulatú folyosói pletykáktól, romló munkahelyi légkörtől tartanak leginkább” – fogalmazott Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és termékfejlesztési szakértője.

A munkavállalók felé irányuló kötelezettségekkel is számolniuk kell a cégeknek: azontúl, hogy tájékoztatni kell őket az irányelvvel megszerzett többletjogaikról, biztosítani kell azt is, hogy tájékoztatást és érthető információkat kapjanak egyéni bérszintjükről és a velük azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos bérszintjéről, nemek szerinti bontásban.

Ehhez kapcsolódik az egyik legnagyobb tévhit és félelem is: mostantól mindenki tudni fogja, hogy ki mennyit keres. A direktíva azonban nem egyéni béreket kér számon, hanem objektív, átlátható bérstruktúrát. A bérátláthatóság és a tájékoztatási kötelezettség nem azt jelenti, hogy közzé kell tenni név szerint a béreket. Egy olyan átlátható rendszer kiépítését ösztönzi, amiben a döntéshozók objektív, nemi szempontból semleges tényezők mentén (pl. felelősség, szaktudás, munkakörülmények) össze tudják hasonlítani és ezáltal hierarchiába rendezni a pozíciókat, annak érdekében, hogy a munkavállalók is láthassák, hogy az egyes munkaköri szintekhez milyen elvárások tartoznak. A bérek kapcsán pedig a munkavállalóknak ahhoz lesz joguk, hogy tájékozódjanak arról, hogy az ő bérük hol helyezkedik el a velük egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak átlagbéréhez képest, tehát egyéni béreket nem, csak összesített átlagokat fognak látni, azonban már ez is nagy előrelépés lesz a jelenlegi helyzethez képest

– mondta Gönczi Gyöngyi.

Félreértések és félelmek

A bértranszparencia-irányelv mentén a toborzás-kiválasztási folyamat is átalakul, ugyanis a cégek már nem kérdezhetnek rá a jelöltek aktuális vagy korábbi fizetéseire, azonban a direktíva előírásai szerint kötelességük lesz tájékoztatni az állásra pályázókat az adott pozícióban elérhető bérekről vagy bérsávokról még az állásinterjú előtt (vagy ha az nem lehetséges, akkor a munkaszerződés megkötése előtt), hogy biztosított legyen a díjazásról való megalapozott és átlátható tárgyalás.

A bérmegjelölés fontosságát az is alátámasztja, hogy a várható fizetési sávot megjelölő hirdetések esetén a munkavállalók több mint 75 százaléka a hirdetésekben feltüntetett bérinformációk alapján dönt a jelentkezés elküldéséről, azonban a cégek 57 százaléka még soha nem adott meg bért a hirdetéseiben, és csak 12 százalék mondta azt, hogy ezt rendszeresen megteszik.

Érezhető, hogy a hazai gyakorlat még nem kiforrott, de egyre több munkáltató ismeri fel a bérinformációk megadásában rejlő előnyöket. Míg 3–4 évvel ezelőtt a nulla felé közelített a hirdetésekben megjelenő fizetések százalékos aránya, ma már a kék galléros szegmensben körülbelül 40 százalékos arányról beszélünk, nagy átlagot tekintve pedig az álláshirdetések körülbelül 20 százalékában találunk bérmegjelölést. Tapasztalataink szerint a fizetések feltüntetése átlagosan 20–25 százalékkal több jelentkezőt hozhat, de vannak olyan szektorok, ahol ez akár az 50–60 százalékot is eléri

– emelte ki Tüzes Imre, a Profession.hu kereskedelmi igazgatója.

A felmérésből kiderült az is, hogy sok vállalat attól tart, hogy a béradatok nyilvánossága fluktuációt gerjeszt (37 százalék) és álláskeresésre ösztönöz (34 százalék), mert a dolgozók könnyebben hasonlíthatják össze a béreket, és feltételezhetik azt, hogy a piacon máshol jobban fizetnek. Ez a folyamat azonban megelőzhető a megfelelő munkavállalói edukációval és kommunikációval, ugyanis a munkavállalók bizonytalansága gyakran az információhiányból fakad: minden tizedik munkavállaló mondta azt, hogy számára összetett a bérezési rendszer és nem kapott megfelelő mennyiségű információt annak értelmezéséhez. Ha a vállalatok átláthatóvá teszik ezeket a struktúrákat, csökkenhet a dolgozók feszültsége és a félreértések gyakorisága is.

Felzárkózhatnak a nők

Bár az esélyegyenlőség irányába tett lépések világszerte láthatóak, a bérkülönbségek mögött több strukturális tényező áll: az eltérő karrierutak, az ágazati különbségek, a részmunkaidős foglalkoztatás aránya, valamint a gyermekvállalással összefüggő karrierszünetek. A szakértők egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet az úgynevezett „láthatatlan munka” szerepére is – vagyis a háztartási és gondozási feladatokra –, amelyek Európa-szerte továbbra is nagyobb arányban a nőkre hárulnak. Ezek a tényezők együtt befolyásolhatják a nők karrierlehetőségeit és hosszabb távon a keresetük alakulását is.

bertranszparencia 05

Képünk illusztráció!
Fotó: d3sign / Getty Images

A WHC szakértői szerint az átlátható bérrendszerek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vállalatok tudatosabban alakítsák ki javadalmazási struktúráikat és objektív, teljesítményalapú értékelési rendszereiket. A transzparencia segíthet abban, hogy a bérek meghatározása egyértelmű szakmai és teljesítménybeli szempontok alapján történjen.

A WHC-nál nem csupán megfigyelői, hanem aktív alakítói kívánunk lenni a piaci folyamatoknak, miközben saját működésünkkel kívánunk példát mutatni a teljes ágazat számára. Kultúránk egyik alapja, hogy a szakmai teljesítmény és az emberi értékek határozzák meg a karrierlehetőségeket, nem pedig a nemi hovatartozás vagy az élethelyzet. Ha egy vállalat világos elvek mentén működik, és következetesen ugyanazokat a szempontokat alkalmazza a bérezésben és az előmenetelben, az nemcsak a bérkülönbségek kezelésében segít, hanem erősíti a szervezeti bizalmat és a hosszú távú munkavállalói elkötelezettséget is

– hangsúlyozta Sáfrány Lilla, a WHC People and Culture vezetője.

A szervezet vallja, hogy a valódi egyenlőséghez elengedhetetlen a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának támogatása. A vállalat olyan szervezeti kereteket alakít ki – legyen szó rugalmas munkavégzésről vagy támogató vállalati kultúráról –, amelyek segítik a munkavállalókat abban, hogy a szakmai és a magánéleti szerepeiket egyaránt fenntartható módon tudják összehangolni. Ez a szemlélet nemcsak a nők, hanem a teljes társadalom szempontjából is fontos, hiszen egy olyan munkaerőpiac kialakulását támogatja, ahol a szakmai teljesítmény és az élethelyzeti sokszínűség egymást erősítő tényezőkként jelennek meg.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: index.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet güncel grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet holiganbet güncel pusulabet pusulabet sahabet onwin betcio betcio giriş atlasbet atlasbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matsosyal matsosyal matbet matbet giriş matbet matsosyal grandpashabet royalbet kingroyal kingroyal giriş holiganbet giriş grandpashabet casinomilyon casinolevant nesinecasino ibizabet esbet amgbahis betsalvador palacebet grandpashabet holiganbet holiganbet giriş egebet egebet giriş betcio betplay atlasbet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş pashagaming