Tokaj: Tokaji étterem 1.1 milliárdos állami támogatással

tokaji etterem 02

Korábbi óvoda épületében nyílik új étterem Tokaj belvárosában, mely 1,1 milliárdos állami támogatásban részesült – adta hírül a Borsod24. A Galuschka Bistro & Garden nevű, magyaros fine bisztró a belvárosban nyílik meg, 60 százalékban állami fejlesztési forrásokból, a maradék résszel együtt pedig összesen 1,8 milliárd forintos értékben.

Szakmai becslések szerint a környéken a legdrágább, prémium kategóriás éttermek értéke sem haladja meg a 300 millió forintot, így az új vendéglátóipari egység ilyen téren kiugrónak számít.

A villaszerű, polgári homlokzatú épület egyedi elhelyezkedésű: egy tágas, ősfás kertet is tartalmazó tér közepébe épült. Az épület 2010-ig óvodaként működött, ám a polgármester nyilatkozata alapján hiába szerették a gyermekek, szülők és pedagógusok is, a modern igényeknek nem felelt meg.

Az étterem weboldala „kifinomult ízekkel és hagyományos konyhával” várja a vendégeket, ám a lap szerint nem az átlagos turistákat célozza: egy „egyszerűbb” főétel 6-9 ezer forintba kerül, a desszertek 3-4 ezer forint körül alakulnak, egy palack bor ára pedig nem ritkán sok százezres tétel.

Az éttermet tulajdonosa a lap szerint Scheer Sándor, az ország egyik leggazdagabb vállalkozója, aki nemrég megvásárolta a korábban a Matolcsy-körhöz köthető Design Hotelt is. A lap szerint ez a tizenkettedik olyan ingatlan, mely Tokaj belvárosában található, és NER-es érdekeltségbe került.

Forrás: 24.hu

hacklink satın al mumu模拟器 比特浏览器下载 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş bahsegel Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet iptv satın al bursa escort bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bahsegel casibom casibom grandpashabet betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş grandpashabet jojobet grandpashabet casibom grandpashabet giriş Casibom Casibom Marsbahis jojobet grandpashabet casibom grandpashabet x grandpashabet jojobet jojobet giriş jojobet