Nagyon hiányoznak az EU-pénzek a magyar gazdaságból, de egy nagy hiba van a számításokban
Hiányoznak az uniós milliárdok a magyar költségvetésből – ez aligha vitatható. Az viszont már korántsem egyértelmű, hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni a gazdaság teljesítményére nézve. Az elmúlt hetekben egymást érték azok a grafikonok, amelyek szoros, szinte mechanikus kapcsolatot sugallnak az EU-források beáramlása és a GDP alakulása között. Megnéztük a számokat: valóban ennyire egyszerű lenne a képlet, vagy az uniós transzferek és a növekedés viszonya jóval összetettebb annál, mint amit egy látványos ábra sejtet?
Az elmúlt hetekben több olyan grafikon is terjedt a közösségi médiában, amelyek egyenes arányosságot sugallnak az uniós támogatások beáramlása és a magyar gazdaság teljesítménye között. A leegyszerűsített állítás szerint amikor „jön az EU-pénz”, nő a GDP, amikor pedig „elzárják a csapot”, stagnálás vagy visszaesés következik. A valóság jóval árnyaltabb, egyrészt azért, mert a gazdasági hatások függnek attól, hogy ténylegesen hogyan érkeznek meg a források, másrészt arról, hogy a gazdasági növekedés és az EU-támogatások között nem rajzolódik ki automatikus, törvényszerű összefüggés.
Az alább két grafikonon keresztül próbáljuk bemutatni, hogy összességében miért kell óvatosnak lenni az EU-támogatások megítélésével. Az elsőn az uniós programok bevételeit – vagyis a Brüsszelből megérkező utalásokat – és kiadásait – a költségvetésből elő- vagy utófinanszírozott, a gazdaságba kerülő tételeket – összesítettük az éves államháztartási jelentések alapján. Emellett jelöltük az éves GDP-változást is a 2019 és 2025 közötti időszakban.
A számokból már első ránézésre is látszik, hogy az uniós pénzáramlás nem egyenletes, és nem is követ lineáris trendet még azokban az időszakokban sem, amikor Magyarországot még nem sújtották a horizontális feljogosító feltételek és jogállamisági viták miatti pénzügyi korlátozások. Ahogy ezek részleges, 2023 végi feloldása sem jelentette azt, hogy azonnal megindultak az uniós transzferek a költségvetésbe a megnyílt 12,2 milliárd eurós (akkori árfolyamon 4670 milliárd forintos) keretből.
Az államháztartási jelentések mérlegadatai alapján 2019-ben 1482 milliárd forint uniós bevétel érkezett, 2020-ban 1681 milliárd, 2021-ben 1552 milliárd, majd 2022-ben 1391 milliárd. 2023-ban viszont 2230,8 milliárd forintra ugrott a beérkező összeg, mielőtt 2024-ben 1267,3 milliárdra, 2025-ben pedig 816,5 milliárdra esett vissza.
Már ebből is látszik, hogy a 2022 utáni időszak – amikor Magyarország a 2021–2027-es kohéziós forrásokhoz csak korlátozottan fér hozzá – nem jelentett azonnali és teljes forráskiesést. Ennek több oka van.
Egyrészt a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus kifizetései a szabályok szerint 2023 végéig, bizonyos programok esetében 2024 végéig is futhattak. Az úgynevezett „n+3” szabály alapján a korábbi ciklusban megítélt támogatások elszámolása és kifizetése több évvel a hivatalos zárás után is történhet. Ez azt jelenti, hogy a 2022–2023-as években még jelentős összegek érkeztek a korábbi ciklusból.
Ráadásul az előlegfizetés után a Brüsszelbe, az Európai Bizottságnak a projektzárások után elküldött számlák miatt a forrásbeáramlás mindig van egy több éves időbeli eltolódás. Leegyszerűsítve a pénzek nagy részét a költségvetés már meghitelezte, miután az átadások után a számlákat az uniós végrehajtó testület kiegyenlíti.
Pontosan ezen mechanizmus miatt beszédesebb lehet, a fizetési mérleg statisztika EU-transzferek sora. Ez ugyanis eredményszemléletben mutatja az uniós források „beáramlását”, vagyis arra az időszakra számolja el, amikor az Európai Unióval szembeni követelése megkeletkezett. Tehát akkor, amikor egy támogatásra jogosító tevékenységet az ország ténylegesen elvégzett.
Másrészt – ahogy fentebb már jeleztük – 2023 decemberétől Magyarország 12,2 milliárd eurónyi kohéziós forráshoz ismét hozzáférhetett, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy 2023-ban kiugróan magas, 2230,8 milliárd forintos uniós bevétel jelent meg a költségvetésben. Itt is főként korábbi, a befagyasztások által érintett, a magyar kormány által előfinanszírozott projektek számláira indulhattak meg a brüsszeli utalások 2024 elején.
Azt viszont érdemes látni, hogy a kormányzat mozgástere érdemben szűkült ahhoz képest, mintha zökkenőmentesen érkezhettek volna az uniós költségvetési transzferek. Erről részben a tervezett és a tényleges EU-támogatásokból származó bevételek közötti különbség utal, amint az a grafikonon is látszik. 2022-ben például 2363,3 milliárd forintos uniós bevétellel számolt a költségvetés, miközben ténylegesen csak 1391 milliárd érkezett be – ez 972,3 milliárd forintos negatív eltérés. 2024-ben a különbözet már 1212,5 milliárd forint volt, 2025-ben pedig 1419,4 milliárd.
A különbség elsősorban költségvetési és likviditási kérdés, épp azért amit fent is írtunk: a magyar állam gyakran előfinanszírozza a projekteket. A kedvezményezettek – önkormányzatok, vállalatok, intézmények – megkapják a támogatást a magyar költségvetésből, majd az állam utólag hívja le az összeget Brüsszeltől. Függetlenül attól, hogy a lehívás csúszik vagy részben blokkolt, a kiadási oldalon azonnal megjelenik a költségvetés pénzforgalmi egyenlegében, ha az a pénz el lett költve.
Ez a mechanizmus kulcsfontosságú a GDP és az EU-források kapcsolatának értelmezéséhez.
A GDP-hatást ugyanis nem az határozza meg, hogy a pénz mikor érkezik meg Brüsszelből a magyar állam számlájára, hanem az, hogy a gazdaságban mikor történik meg a tényleges felhasználás: mikor indul el az építkezés, mikor vásárolnak gépeket, mikor fizetik ki a kivitelezőket.
A fenti adatok alapján nem látható egyértelmű korreláció az uniós bevételek és a GDP-növekedés között. 2020-ban például 1681 milliárd forint uniós bevétel érkezett, mégis 4,5 százalékos GDP-visszaesés történt – a járvány miatt. 2021-ben a bevétel csökkent 1552 milliárdra, miközben a GDP 7,1 százalékkal nőtt. 2023-ban rekordközeli, 2230,8 milliárd forintos bevétel mellett 0,8 százalékos visszaesést mutatott a gazdaság. 2024-ben 1267 milliárd forintos bevétel mellett 0,5 százalékos, 2025-ben 816 milliárd mellett 0,3 százalékos növekedés látható.
Ha mechanikus összefüggés lenne, akkor a magas bevétel automatikusan magas növekedést, az alacsony bevétel pedig recessziót jelentene.
Ami jobban látszik – és gazdasági szempontból is fontosabb –, az a kiadási oldal jelentősége: 2022-ben például az uniós programok kiadásai elérték a 2991,7 milliárd forintot, miközben a bevétel csak 1391 milliárd volt. 2023-ban 2813,8 milliárd forintnyi kiadás történt 2230,8 milliárd bevétel mellett. 2025-ben 2071,9 milliárd forint a kiadás, miközben a bevétel 816,5 milliárd.
Ez azt jelenti, hogy a kormányzat a bevételektől függetlenül is jelentős forrásokat juttatott a gazdaságba. Ezek a kiadások megjelenhettek közvetlenül beruházásként, infrastruktúra-fejlesztésként, vállalati megrendelésként. A GDP-re ezeknek van közvetlen hatásuk, nem annak, hogy az EU-ból mikor és mekkora összeg érkezik vissza.
Az csak teoretikusan feltételezhető – bár nagy kockázatvállalásnak nem tűnik, ha azt mondjuk, hogy biztosan valószínűsíthető –, hogy az uniós források bősége további ösztönző lehetett volna a gazdaság számára.
Főként annak fényében állítható ez, hogy az elmúlt években a beruházások visszaesése fogta vissza legjobban a magyar GDP-növekedést – mint az látszik az alábbi grafikonon, amelyen az utolsó, 2025 harmadik negyedévig rendelkezésre álló beruházási adataokat jelöltük.
Ebben szerepe van annak, hogy az EU-források teljes blokkolása, majd azok csak korlátozott megnyitása is szűkítette a költségvetési mozgásterét a teljes hozzáférhetőséghez képest. Ha a tervezett összegek teljes egészében beérkeztek volna – például 2024-ben nem 1267 milliárd, hanem a tervezett 2479 milliárd forint –, akkor az állam finanszírozási helyzete érdemben kedvezőbb lehetett volna több csatornán is: kisebb lehetett volna a pénzforgalmi hiány, ezzel alacsonyabb az adósságfinanszírozási igény, ami akár kamatmegtakarításként is jelentkezhetett volna.
De ebből nem következik automatikusan, hogy a GDP-növekedés is magasabb lett volna, mert akár a piaci élet szereplői, akár a kormányzat is számos banánhéjon elcsúszhatott volna akár pénzbőség esetén. A gazdasági teljesítményt számos tényező befolyásolja: külső kereslet, infláció, kamatszint, reálbérek, energiaárak, vállalati beruházási hajlandóság, globális konjunktúra. Az EU-pénzek ezek közül csak az egyik – ráadásul közvetett – tényezőt jelentik.
Így attól érdemes mindenkit óva inteni, hogy lineáris összefüggést húzzon a GDP-változás és az EU-pénzek hozzáférhetősége között.
Valóban igaz, hogy az uniós forrásokhoz való hozzáférés már rövid távon is hozzájárul a beruházási aktivitáshoz és a gazdasági növekedéshez. Az is igaz, hogy a források elmaradása visszaveti a projektek finanszírozását és azok egy része elmarad. Emellett szűkíti a költségvetési mozgásteret az által, hogy bizonyos kiadásokra az uniós támogatások helyett más forrást kell találni. A 2019–2025 közötti számok inkább azt mutatják, hogy az EU-támogatások hatása időben elhúzódó, ciklikusan ingadozó és intézményi mechanizmusokon – előfinanszírozáson, elszámoláson, kifizetési ütemezésen – keresztül érvényesül. A gazdasági teljesítmény pedig ennél jóval összetettebb képlet eredménye.
Mindezek alapján két kijelentés tehető.
- Ha helyesen választjuk meg a gazdasági mutatókat (ami nem a költségvetés uniós bevétele), akkor az uniós források felhasználása és az ország gazdasági teljesítménye közötti összefüggés kimutatható.
- Ugyanakkor az EU-támogatások gazdaságra gyakorolt hatása nem annyira domináns, hogy kizárólag ebből le lehessen vezetni az ingadozásokat. A külső környezet, a gazdasági hangulat, a beruházási hajlandóság stb. ugyanilyen fontos tényezők. A három és fél éve tartó stagnálásnak magyarázó elemei közül csak az egyik az uniós forráshiány. Biztosan mondhatjuk, hogy ha ez a probléma nem állna fent, a magyar gazdaság akkor sem száguldana.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Forrás: Portfólió