Zemplén éghajlata és vízrajza

Éghajlat

A Zempléni-hegység éghajlata a szomszédos területektől változatosabb és bonyolultabb, benne már szubkárpáti vonások is jelentkeznek. Az évi csapadék területi megoszlása sem egyenletes: A hegység belsejében 600-700 mm, a nyugati oldalon 400-450 mm, a keleti oldalon csupán 320-370 mm körül alakul.

A hőmérséklet itt is, - mint minden hegyvidéken - a magasság növekedésével arányos, általában 100 méterenként kb. 0,5 celsius fok értékkel csökken. A Zempléni-hegység évi középhőmérséklete 7-8 celsius fok , de jelentős eltérések mutatkoznak a különböző kistájak között. Jól érvényesül az az általános törvényszerűség is, mely szerint a hegység déli és északi oldala között 2-3 fok eltérés tapasztalható. Többek között ennek is köszönhető a déli, délnyugati lejtők szőlőtermelésre különösen kedvező klímája (Hegyalja).

A hegység területén nyáron - de főleg tél elején - az északnyugati, nyugati szelek uralkodnak, melyek a csapadékot szállítják. Ennek következtében a nyugati oldal a szélárnyékban levő keletinél csapadékosabb. Télen viszont a Lengyel-síkság felől északi, északkeleti szelek érkeznek, s ezért itt köszönt be az országban először a fagy (október közepén), s itt tart a legtovább (április végéig).

Vízrajz

A Zempléni-hegység vízrajza a rögdarabos szerkezetből adódóan, rendkívül szétszórt és változatos. A hegységet két jelentős folyó, nyugatról a Szlovákiában eredő Hernád, keletről a Szlovákiában és Ukrajnában eredő Latorca, Ung, Laborc, Ondava és Tapoly folyók vizéből táplálkozó Bodrog szegélyezi. A sok kisebb-nagyobb völgy számtalan patakját a Bodrog és a Hernád gyűjti össze és vezeti a Tiszába. A hegység északnyugati oldalán, a Borsó-hegy aljáig a patakok közvetlenül a Hernádba torkollnak. Hejcétől délre viszont a patakok a Szerencs-patakba futnak.

A helyi vízgyűjtők közül a Ronyva, s a beléje ömlő Bózsva a legjelentősebbek. A Nagy-Milic környéke, a hegyköz és a hegység középső részének (pl. Kemence-patak) vizeit a Ronyvába ömlő Bózsva-patak gyűjti össze. A Ronyva Felsőregmectől Sátoraljaújhelyig határfolyó, nem sokkal utána a Bodrogba ömlik. A hegység délkeletre tartó patakjai mind a Bodrogba tartanak. A Bodrog legszebb kanyarulatait és morotváit Szegilong és Bodrogkeresztúr között lehet látni. A Tisza a tokaji Kopasz-hegy lábánál, a Bodrog torkolatánál érinti a hegységet.

Bár a térség forrásokban és felszíni vízfolyásokban gazdag, de a folyók és patakok vízhozama egyenetlen. A térségben a Tisza, Bodrog és Hernád folyók alkalmas terepei a vízi turizmusnak, vízparti üdülésnek, de a Zempléni-hegység csillámló patakjai kitűnő és még tiszta vízforrásai lehetnek a természetjáróknak, kerékpárral, lóval túrázóknak.

A termálfürdőzés lehetőségét a hegység lábánál előtörő langyos és melegvízforrások képezik, melyek gyógyhatásúnak is. Így Kéked, Erdőbénye-fürdő és a legfrekventáltabb Sárospatak-Végardó említhető, mint ahol a turizmus ezen ága jelenleg is működik.

Sajátos idegenforgalmi látványosság a Sárospatak mellett a Megyer-hegyi tengerszem, mely a malomkőbányászatnak köszönheti létét.

hacklink satın al jojobet giriş jojobet güncel giriş coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel madridbet madridbet giriş marsbahis marsbahis giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş holiganbet holiganbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş holiganbet holiganbet giriş elexbet elexbet giriş deneme bonusu veren siteler jojobet Sonbahis Sonbahis giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş kingroyal kingroyal giriş meritking meritking giriş alobet alobet giriş atlasbet atlasbet giriş meritking meritking giriş kingroyal kingroyal giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet pusulabet giriş matbet matbet matbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis betpas betpas güncel giriş betpas giriş betpas piabet interbahis interbahis giriş klasbahis klasbahis güncel giriş belugabahis belugabahis giriş betpas betpas giriş wbahis cashwin mercurecasino 1win cratosroyalbet betcio betcio giriş betpas giriş betpas ultrabet ultrabet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş marsbahis marsbahis giriş grandpashabet grandpashabet giriş alobet alobet giriş klasbahis klasbahis giriş mariobet mariobet giriş casibom casibom güncel giriş jasminbet jasminbet giriş klasbahis klasbahis giriş grandpashabet grandpashabet güncel giriş jojobet jojobet giriş jasminbet jasminbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş jojobet giriş jojobet jojobet güncel giriş jojobet jojobet grandpashabet holiganbet casinowon betbey tambet grandpashabet