Sportturizmus

sportturizmus

A sátoraljaújhelyi Magas-hegyen felépült sportcentrum, Kelet-közép Európa leghosszabb bobpályájával, legnagyobb négy évszakon át használható sí-és csúszkapályájával, kalandtúra parkjával teljesen egyedülálló módon tudja kiszolgálni az aktív kikapcsolódást keresőket. A gyönyörű környezetben Magyarország leghosszabb libegője mellett felépült létesítmény Európában is egyedülálló komplexitással áll a látogatók rendelkezésére. Egy helyen ilyen sok attrakció sehol nincs a világon.

A 2275 méter hosszú téli-nyári bobpálya, a 9300 négyzetméteres négy évszakon át használható sípálya forradalmian új technológiával, a havon sízés érzését adó csúszkapálya, aktív kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak. A kalandtúra park, a bátrabbaknak nyújt lehetőséget, ahol a fák lombkorona szintjében tehetik próbára magunkat. A diák csoportok, kiránduló csoportok játszva tanulását segíti az a speciális tanösvény rendszer, mely a Zemplén növény és állatvilágát, földrajzi, geológiai érdekességeit, történelmi, irodalmi múltját mutatja be a kirándulóknak. Az attrakciók mellett egy teljesen felújított út és parkoló, új központi és kezelőépületek étteremmel, büfével, valamint egy új kiállító áll a látogatók rendelkezésére.

A hegyi biciklizés Sátoraljaújhely, Lászlótanya és Sárospatak túraútvonalakon, vagy akár a kalandra vágyok számára úttalan utakon is folytatható. Sátoraljaújhelyen évente négy hegyikerékpáros verseny kerül megrendezésre május-augusztus hónapokban a Magas-hegyen.

A lovaglás és kocsizás ideális terepe a Zemplén régió, hisz a romantikus és vadregényes tájon, az érintetlen környezetben szabadon élhetünk szenvedélyünknek.

A lovaglásban a térségi vállalkozók együttműködésében nagyobb túrák megtételére is lehetőség kínálkozik, ugyanis Abaújszántón, Boldogkőváralján, Lászlótanyán, Monokon, Sárospatakon, Szerencsen, Vajdácskán és Vilyvitányban, vannak lovastanyák, melyek egyeztetés után fogadnak turistákat. A lovastúrák jó kiegészítője a kocsizás, fogathajtás.

A Hegyközben megerősített vázú Károlyi kocsikat és vadászkocsikat használnak kettes fogatban. Ezekkel a fogatokkal Vilyvitányból a Tamarix lovastanyáról eljuthatunk a Kőkapui Vadászkastélyig, a Füzéri Várig, a füzérradványi Károlyi kastélyig, vagy a Széphalomba A Magyar Nyelv Múzeumáig.

hacklink satın al holiganbet jojobet jojobet matbet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş imajbet imajbet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş coinbar coinbar giriş restbet giriş restbet egebet güncel giriş egebet coinbar giriş coinbar klasbahis güncel giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis restbet restbet giriş superbetin superbetin giriş perabet perabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş marsbahis marsbahis giriş perabet perabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş superbetin superbetin giriş kingroyal kingroyal giriş kralbet kralbet giriş jasminbet jasminbet giriş madridbet madridbet giriş meritbet meritbet giriş sekabet sekabet giriş casibom casibom giriş kingroyal kingroyal giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş grandpashabet grandpashabet giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet giriş elexbet elexbet giriş deneme bonusu veren siteler jojobet jojobet casinoroyal grandpashabet bahiscasino holiganbet radissonbet betgit holiganbet jojobet casinomilyon grandpashabet amgbahis tambet Sonbahis Sonbahis giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş meritking meritking giriş