Ifjúsági turizmus

ifjusagi turizmus

Zemplén természeti és ember alkotta adottságairól a magyar iskolai tankönyvek többféle összefüggésben szólnak. A természet sokszínűsége, a történelmi emlékek, műemlékek és kulturális látnivalók, rendezvények százezreket vonzanak Zemplénbe, akik között meghatározóak az iskoláskorú fiatalok, diákok. Az ifjúság számára a térség turisztikai kínálatának sajátos szegmensét ajánljuk, mely szerényebb - ugyanakkor olcsóbb - szállás- és étkezési lehetőségekből, speciálisan fiataloknak szóló attrakciókból tevődik össze.

Zemplénben Sárospatakon működik a Zempléni Gyermekek Háza, amit a helybeliek mellett, a városba érkező kirándulók is igénybe vehetnek pihenőhelyként, rendezvény, vagy szállás céljára. A régió legnagyobb ifjúsági rendezvénye Sárospatakon a Várnegyedben, június második felében megrendezésre kerülő Családi Nap, ahol a gyermekek és fiatalok számára monstre szórakozási lehetőség kínálkozik.

A térség színvonalas ifjúsági szórakoztató centruma a Highlander Disco, mely Sárospatakon a 37. sz. főút mellett üzemel. Sajátos ifjúsági attrakció a Kemencepataki Állami Erdei Vasút, mely Pálháza - Kőkapu - Rostalló útvonalon közlekedik. Az iskolai osztálykirándulások jellemző célállomásai a zempléni városok, ahol a diákotthonok hétvégéken és szünidőben nyitva állnak a turisták előtt. A nyári szünidőben még a falusi iskolák is diákszállóvá alakulnak (Boldogkőváralja, Gönc, Vizsoly stb.).

Az ifjúsági turizmus kiszolgálására több térségi vállalkozás, intézmény szakosodott, így az Ifjúsági Tábor Telkibányán, Füzérradványban, Háromhután, a Kőbérc Panzió és Camping Bózsván, a Nagytanya Fogadó Füzérradványban, a Strand Camping Abaújszántón, a Tengerszem Camping Sárospatakon, az Unió Alapítvány Vizitelepe Tokajban.

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Buca escortt buca eskort Buca escort bayan vip escort buca Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş casibom holiganbet grandpashabet imajbet jojobet grandpashabet jojobet casibom Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet grandpashabet jojobet marsbahis casibom holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş buca escort vip benettis giftcardmall balance mygift giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Film İzle Film İzle Dizi İzle