Falusi turizmus

falusi turizmus

Zemplénben a falusi turizmus elsősorban a Zempléni hegység körzetében rendelkezik hagyományokkal. A kis falvak sajátos néprajzi örökségét, gazdag nemzetiségi (ruszin, szlovák) kultúráját, a mező- és erdőgazdálkodás hagyományait, a kismesterségeket, háziipart bemutató falusi vendégfogadást összegző turisztikai ágat tekintjük falusi turizmusnak. Zemplénben a falusi turizmus a térség természeti és ember alkotta adottságainak természetes kínálatára épül, azokhoz sokrétűen kapcsolódik.

A hegység falvaiban a hagyományos paraszti gazdálkodást, erdőkiélést, háziipari tevékenységeket tanulmányozhatják a vendégek, sőt a házigazdák mellett be is kapcsolódhatnak ezen munkák végzésébe. Tokaj-Hegyalján a falusi vendéglátók bor- és gasztronómiai szolgáltatásaival ismerkedhetnek meg. A folyópartokon, fürdők közelében a vízparti pihenés, üdülés közönsége kapcsolhatja szállás- és vendéglátási igényeit a falusi turizmussal.

A túrázók, kerékpározók, sportolók alkalmi szállásigényeiket elégíthetik ki e módon. A nyári szezonban több száz vendég pihenhet nyugodt, csendes környezetben, de egyre több család tud fogadni vendégeket a tavaszi és őszi kirándulószezonban, valamint a téli hónapokban is. A falusi turizmus így Zemplén térségben is az üdülés természet- és emberközeli formája, ahol a gyermekek, de alkalmanként a felnőttek is életre szóló élményekkel gazdagodhatnak.

A Falusi Turizmus Országos Szövetsége és megyei tagszervezete: a Falusi Turizmus Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete gondoskodik arról, hogy falusi vendéglátó tagjai Zemplénben is megbízható minőségben, megfelelő színvonalú szolgáltatásokkal fogadják a régióba érkező vendégeket. A megyei egyesület gondoskodik térségünkben a falusi vendéglátók továbbképzéséről, minősítéséről.

hacklink satın al jojobet giris jojobet giriş jojobet giris jojobet marsbahis giriş jojobet giriş jojobet casibom giriş casibom jojobet bets10 extrabet bahiscasino süperbetin holiganbet jojobet giriş casibom