Lorántffy Zsuzsanna végrendeletében Sárospatakot hagyta egész nemes Magyarországra

lorantfy

1648-ban megözvegyült Lorántffy Zsuzsanna. I. Rákóczi György végrendeletében a teljes családi vagyon feletti rendelkezést rábízta. Ő volt a leggazdagabb nő egész Magyarországon. Elhagyván a gyulafehérvári fejedelmi palotát kisebbik fiával, Zsigmonddal Sárospatakra költözött. Hamarosan lakodalom és temetés követték egymást életében. Zsigmond megházasodott. Néhány hónap múltán azonban meghalt az ifjú feleség, majd a szeretett fiú is.

A másik, az erdélyi fejedelmi székben ülő fiával, Györggyel való viszonyában a tragikus lengyelországi hadjárat után megszűnt a feszültség. A megbékélés és aggódás hatotta át élete utolsó három esztendejét. Sokat betegeskedett, ugyanakkor fiának, Erdély fejedelmének bizalmasa.

1659 október 30-án pataki otthonában írta meg végrendeletét, amelyben birtokait és ingóságait fiára és mindkét nemű leszármazottaira hagyta. Végső testamentuma megmaradt. A Sárospataki Református Kollégium Levéltára őrizte a II. világháború idejéig. Ekkor Budapestre szállították és más ritkaságokkal együtt elveszett, talán Nyizsnij Novgorodban időzik. Egykorú, egyszerű másolata ismert.

Részlet a végrendeletből:

"Sáros-Patakot jószágával együtt, melyen mindenestül háromszázezer és tizenháromezer forint vagyon, az épületen és munitiókon kivül megnevezett fiam és mindkét ágon levő maradéki defectusán hagyom az egész nemes Magyarországnak, úgy, hogy sem ő fölsége fiscusa, sem más akárki valamely szin és fogás alatt, az nemes országtúl el ne vehesse, szakaszthassa, valamig az felül specificált summát az épületnek és munitióknak árával az nemes országnak le nem tennék érette…

Cikk szerzője:dr. Tamás Edit

Forrás: sarospatak.hu

 

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al mumu模拟器 比特浏览器下载 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş bahsegel Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet iptv satın al bursa escort bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bahsegel casibom casibom grandpashabet betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş grandpashabet jojobet grandpashabet casibom grandpashabet giriş Casibom Casibom Marsbahis jojobet grandpashabet casibom grandpashabet x grandpashabet jojobet jojobet giriş jojobet