Sátoraljaújhely | Magyar Kálvária

magyar kalvaria

A sátoraljaújhelyi Szárhegyen található Magyar Kálvária emlékmű rendszer az országban egyedülálló történelmi emlékhely. Megépítésének célja és feladata az volt, hogy Jézus szenvedéstörténetének analógiájára kifejezze a Trianon okozta magyar fájdalmat. A kálváriajárás során a Magyar Kálvária bevezető kapujától és Csonka-Sátoraljaújhely táblájától elindulva a látogatók egy-egy stációnál megállva felidézhetik gondolatban az egykori történelmi Magyarországot és emlékezhetnek az elszakított városokra. Magyarország 20. századi történelmének egyik legmeghatározóbb és legmegrendítőbb eseményére emlékeztet az országban egyedülálló módon a Magyar Kálvária – mely jelentős részben közadakozásból épült.

A Magyar Kálvária története

A trianoni béke által határszéli kisvárossá tett Sátoraljaújhelyen a korszak revíziós politikai légköre társadalmi összefogást indított el, melynek köszönhetően közadakozásból készült el a Szár-hegyen az országban egyedülálló kezdeményezés, a Magyar Kálvária. Az emlékmű előzményeként a hegyen avatták fel 1934. július 1.-én a 100. Országzászlót, amely egy hatalmas kőgúlán állva messziről hirdette, hogy újból egységes lesz egyszer az ország. Az eredeti tervek néminemű változtatásával végül 1936. október 4.-én avatták fel az emlékművet országos ünnepség keretében.

A Magyar Kálvária a Szár-hegy (345 m) tetején lévő platón elhelyezkedő Országzászlóhoz vezető, durva kőburkolatú úton közelíthető meg. Az emlékhelyre egy terméskőből épített díszkapun keresztül lehet belépni, innen a hegytetőre vezető gyalogút mentén 14 bástyaszerű építmény, a 14 "stáció" a rajta elhelyezett emléktáblákkal emlékeztet a szétdarabolt, megcsonkított Szent István-i Magyarország Jézus Krisztus szenvedéstörténetének analógiájával. A Szent István-kápolna 1938-ban készült el, teljessé téve a mementót.

A stációk a második világháború során jelentős károkat szenvedtek, majd teljes pusztulásnak indultak. Természetesen a kommunista rezsim a Kálváriát és a kápolnát nacionalistának bélyegezte, és aktívan közreműködött pusztulásában. 1989-ben a helyi városvédő egyesület kezdeményezésére elkezdték a megrongálódott emlékmű helyreállítását ismét csak társadalmi összefogásban. A Magyar Kálvária újraavatására 1990. augusztus 19-én került sor. A Szár-hegyre vezető kabinos felvonó építésekor a Szent István-kápolna és az Országzászló felújítása is elkezdődött.

A trianoni döntés 100. évfordulójára, a Patrónus Alapítvány szervezésében, közadakozásból valósult meg a Magyar Kálvária kapuzata és 1. stációja között, egy kilátóterasszal együtt a keletre (Kárpátalja felé) tájolt centenáriumi Turul-emlékmű, Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotása.

A Magyar Kálvária együttese 

I. Országzászló
A zászlórúd egy hatalmas kőgúlán hirdeti a szomszédos nemzeteknek, hogy Magyarország egyszer újból egységes lesz. Oldalán ez az idézet olvasható:

"És most, testvérek, boruljunk le imára,
Kérjük Istent, nézzen le szegény hazánkra,
Óvja, védje az elszakadt magyarságot.
Vegye le rólunk a trianoni átkot! Amen."
Kalászy Erzsébet

II. A tizennégy stáció
Az emlékművek felállításának ötlete 1935-ban született, amikor Sátoraljaújhelyen felállították Magyarország századik országzászlóját a Szár-hegy csúcsán. Vilkovszky Kálmán elképzelése olyan búcsújáró hely jellegű központ kialakításáról szólt, ami megemlékezik mind a 38 elcsatolt városról, így kerültek felállításra a hegy tetején álló országzászlóhoz vezető út mentén a vártoronyszerű építmények, emléktáblákkal, idézetekkel és címerekkel ellátva.

A 14 stációból álló emlékmű együttes 1936 október 4-én avatták fel. A Magyar Kálvária kapuján Tornyai Ányos idézete mellett Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely címere látható.

"...Voltam hirdetője elmúlt ragyogásnak...
Vagyok siratója bús fekete gyásznak...
Magyarok Istene, engedd, hogy lehessek
Vidám harangszója a feltámadásnak!"
Tordai Ányos

A kálvária állomásai
1. Kassa
2. Lőcse, Késmárk, Igló-Podolin
3. Krasznahorka, Besztercebánya-Körmöcbánya-Selmecbánya-Nyitra, Trencsén
4. Komárom
5. Pozsony
6. Kismarton, Csáktornya
7. Fiume
8. Temesvár, Szabadka-Zenta
9. Arad
10. Brassó, Nagyenyed, Segesvár
11. Gyulafehérvár-Marosvásárhely
12. Kolozsvár
13. Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget
14. Ungvár, Munkács, Eperjes

III. Szent István kápolna
A Magyar Kálvária csoporthoz szervesen hozzátartozik a Szent István kápolna is, melynek teteje a Magyar Szent Koronát formázza meg. Ez 1938-ban épült Szepesi Bódog piarista tanár kezdeményezésére.

A Magyar Kálvária látogatása

A Magyar Kálvária egy 4 méteres magasságú bástyakapuval kezdődik. (térkép) Ezt követi az Országzászlóhoz vezető út két oldalán a tizennégy stáció. A bástyaszerű tornyot imitáló állomásoknak azon az oldalán, amelyik a szerpentinút felé néz, egy fülkeszerű mélyedésben a vármegye címere alatt helyezték el a márványtáblát. Ezen a városok neve alatt egy vagy több soros jelmondat olvasható. Az emléktáblán az állíttatók neve is feltüntetésre került.

A Kálvária stációi végigvezetnek a történelmi Magyarországon. Az út Kassáról indul, végigvezet a Szepességen, az ősi bányavárosokon, Komáromig, Pozsonyig. Itt délre fordul és Kismartonon, Csáktornyán keresztül Fiuméig vezet, majd a Délvidék városai után Erdélybe visz, s onnan visszatér a Felvidék keleti részére.

A bájos Zsólyomka-völgyből a Z jelzésű út vezet a Kálvária bejáratát képező bástyaszerű kapuhoz. A kapu mellett jobbra egy hajdani kőfejtő hatalmas udvarát láthatjuk. A szerpentinút első kanyarulatából csodás rálátás nyílik a városra.

A Szár-hegy (345 m) tetején 2015-ben adták át a Zemplén Kalandpark részeként, a szemközti, kilátótoronnyal koronázott Magas-hegyről ide vezető kis kabinos kötélpályát, a Dongót, és a mellette párhuzamosan futó ijesztőnek tűnő átcsúszópályát.

A Szent István-kápolna mögüli sziklákról káprázatos kilátás nyílik a Sátoros-hegyekre, a környező szőlőkre, a zempléni erdőkre.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş imajbet imajbet giriş imajbet imajbet giriş jasminbet jasminbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş lunabet lunabet giriş lunabet lunabet giriş marsbahis meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet buca escort izmir escort buca escort izmir escort izmir escort buca escort buca escort izmir buca escort holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş