Hejcei szlovák katonai repülőgép szerencsétlenség emlékműve

hejcei emlekpark 001

2006.január 19-én súlyos repülőszerencsétlenség történt Magyarországon, a Borsó-hegyen. A szlovák katonai repülőgép a koszovói Pristinából szállított Kassára, az ottani katonai bázisra, a külszolgálatukat befejezett, szlovák békefenntartó katonákat. A magyar és a szlovák szakminisztériumok képviselői, még abban az évben, egész pontosan június 2-án egy két és fél méter magas gránittömböt állítottak a baleset helyszínén. Egy évvel később pedig egy emlékparkot is kialakítottak az obeliszk mellett, s az itt elhelyezett negyvenkét kopjafán megtalálható az elhunyt szlovák katonák neve, fényképe és rendfokozata is.

2007. július 20-án avatták fel a falu középpontjában megépített emlékművet, amelyet a galántai Szabó László szobrászművész alkotott. Megemlékező szöveg látható a fekete márvány talpazatán. A bronz főalak egy szárnyak nélküli, zuhanó angyal, melyet letarolt fák vesznek körül.

Az emlékmű és az emlékpark egész évben szabadon látogatható. (térkép)

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet deneme bonusu deneme bonusu veren siteler holiganbet holiganbet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin aresbet aresbet giriş perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş