Borsodban még mindig a fizikai munka a legnépszerűbb

fizika

A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 2022 novemberében 4 millió 706 ezer volt, 29 ezerrel több, mint egy éve. A munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt. A munkanélküliek 31%-a egy évig keresett állást.

Szakértők szerint a magyar munkaerőpiac továbbra is a korábbihoz hasonló stabil számokat produkál, a negatív belső és külső tényezők egyelőre nem gyakoroltak hatást a foglalkoztatottságra – az aktivitás még havi alapon is emelkedett –, a munkaerőpiaci feszesség továbbra is a csúcs közelében van, a betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt. Az ukrajnai háború, az európai energiaválság, a kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeznek a munkaerőpiaci folyamatokban, ami kedvező hír a hazai piac ellenállósága szempontjából.

A bérekben viszont továbbra is kettészakad az ország. Borsodban például a havi átlagbér tavaly nettó 90 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt. A fizikai foglalkozásúaknál az említett megyében 232 ezer forint volt az átlagos bruttó bérszint, miközben Győr-Moson-Sopronban 395 ezer.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerőpiacán egyébként évek óta a gyártó cégek a legaktívabb foglalkoztatók, ezen belül az autóipari, vegyipari, illetve elektronikai termékeket gyártó vállalatok dominálnak. A régióban a fizikai munkakörökben a legnagyobb a munkaerőhiány, ezen a területen számos nyitott pozíció és versenyképes fizetés várja a munkavállalókat.

A cégek leginkább betanított, szakképzettséget nem igénylő fizikai munkaerőt keresnek, mint például gépkezelő, hegesztő és szerelő, valamint pályakezdő és gyakorlott kollégákat is. Emellett a szakképesítéssel és tapasztalattal rendelkező technikusok hiánya is jelentős: ilyenek például a szerszám- és gépkarbantartók, technológusok, gépbeállítók, elektronikai műszerészek.

Ha az ismert közösségi oldal csoportjaiban keresgélünk, jórészt a fent említett munkaköröket találjuk meghirdetve. De itt is leginkább a Dunántúlra keresnek munkaerőt – a legtöbbször szállással biztosítva – vagy éppen külföldre.

Az álláskeresőportálokon már változatosabb a helyzet. Igaz, ha a megyében keresünk az első oldali találat biztosan egy gyártó céghez fog tartozni: Miskolcon ezt a Bosch jelenti. Itt betanított összeszeszerelőként bruttó 285.000 forintos alapbért ígérnek, 100%-os tömegközlekedés támogatást, céges buszjáratot, előrelépési lehetőséget, valamint kiemelkedő cafetériát. Az már valóban egy kirívó dolog, hogy közzéteszik a bért, hiszen sajnos ez nagyon rikta esetben történik meg a munkáltatók részéről.

Ha szellemi munkáról van szó, már jóval nehezebb helyzetben van az ember. Ha nem mérnök vagy épp az IT területen dolgozik nincs könnyű dolga. Az adminisztrációs és banki, biztosítási szféra lehetnek talán a befutók.

Egyébként arra a kérdésre, hogy miért nem adnak meg béreket a hirdetésben, a válasz a következő: a vállalati “policy” nem engedi. Aki látott már álláshirdetést az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, esetleg Írországban, az azt is látta, hogy a munkáltatók precíz információt adnak meg a fizetéssel kapcsolatban.

A tavalyi felmérésekből az derül ki, hogy a jelentkezések intenzitásából ítélve továbbra is a vendéglátás, hotel, idegenforgalom területén látható a legnagyobb növekedés (63%), amelyet a mezőgazdaság (48%) követ. Nincs olyan kategória, ahol ne történt volna emelkedés tavaly óta, a legalacsonyabb mértékben az IT üzemeltetés, egészségügy és a szállítás gyarapodott. Markáns a változás, hiszen az előző negyedévben a kategóriák kétharmadánál csökkent a jelentkezési szám.

Mindenesetre a szakemberek a globális környezet hatásai miatt erősebb bizonytalanságot jósolnak a munkaerőpiac területén.

Forrás: Borsod24

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.