Cigánd: Végső célunk, a teljes energiafüggetlenség

cigand energiaellatasa

Tisztelt cigándiak!

Ahogyan, azt már korábban említettem, településünkön igyekszünk előre menekülni a magas energiaárak elől, melyek drasztikus megszorításokra késztettek bennünket az év során. Kevesebb forrás jutott szinte mindenre. Ésszerű és megfontolt döntéseket kellett hoznunk, szem előtt tartva a feszes és nagyon szűkös költségvetést, melyek közel sem voltak talán szimpatikusak a lakosság számára. Nem is beszélve, a térségi feladatot ellátó Dr. Ablonczy Pál Egészségügyi központ “megmentéséről”, amely szintén nem volt egyszerű feladat...Szóval, volt részünk feladatban bőven, és hol van még az év vége!

A kapott normatív finanszírozásból, csak a kötelező feladatokat láthattuk el, ezért nem is maradt más lehetőségünk mint az, hogy alternatív megoldásokat keressünk az energiaköltségek csökkentésére.
Volt, hogy intézményeket zártunk be, volt hogy összeköltöztük többen is egy irodába, kisebbek lettek a lakossági ajándékcsomagok, elmaradt a tüzijáték, rövidebbek voltak a rendezvények stb., de mindannyian arra törekedtünk, hogy senkit se kelljen elbocsátani a munkahelyéről. Ez eddig sikerült is!

Így, éppen időben érkezett az energiaközösség létrehozására kiírt és megnyert pályázatunk, melynek most kivitelezési szakaszába érkeztünk. Bár jelenleg mérséklődött az energiaár, mégis úgy éreztük, hosszú távon csak magunkban bízhatunk, lépnünk kellett!

A mai napot bezáróan 11 épületre kerültek fel új napelemek Cigándon!

A cigándi megújuló-energiaközösség létrehozását célzó mintaprojekt újabb lépéseként 374,33 kWp csúcsteljesítményű háztartási méretű kiserőművek létesültek önkormányzati tulajdonú épületeken. A fejlesztéssel az önkormányzat már több mint 0,5MW teljesítményű erőmű-kapacitással rendelkezik. A napelemes rendszerek működtetésével környezetbarát és fenntartható módon látjuk el intézményeinket villamosenergiával. A projekt az új akkumulátoros rendszer kiépítésével és az energiaközösség jogi formájának kidolgozásával folytatódik. A fejlesztés 100%-os állami támogatással valósul meg.

Továbbra is keressük az alternatív lehetőségeket és még közel sem értünk a munka végére, de az első nagyon fontos lépések megtörténtek.

A lakosság megértését és türelmét kérve továbbra is bízunk abban, hogy Cigánd, és persze a Bodrogköz is elérheti majd a teljes energiafüggetlenségét, melynek során több betelepülni szándékozó vállalkozót csábíthatunk hozzánk.

Köszönjük újfent Magyarország kormányának ???????? a támogatását!

Csendben, alázatosan és szorgalmasan haladunk előre kollégáimmal együtt. Köszönet mindenkinek, aki segíti a munkánkat!

Cigánd, Értékből-Lendület

Üdvözlettel,
Oláh Krisztián, Polgármester

Forrás: Cigánd város Facebook oldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.