Ezért szárnyal a sárospataki cég: elképesztő, mennyi tejet termelnek évente - 2022 Év női agrárvállalkozója Leskó Magdolna, a Geo-Milk Kft. ügyvezetője.

Agrárium 2023 konferencia

Az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye Kecskeméten: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a legjelentősebb támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci, innovációs és gépesítési változásokat, amelyek alapvetően meghatározhatják az ágazati vállalkozások 2023-as tevékenységét. Minden hazai agrárszereplőnek elengedhetetlen információs forrás!

A Geo-Milk Kft. éppen idén 30 éve, 1992-ben alakult - mondta az Agrárszektornak Leskó Magdolna. A cégnek három telephelye van, kettő Sárospatakon található, míg a növendék istálló Dorkó közigazgatási településen működik. A Geo-Milk Kft. 2021-ben több, mint 13 millió kilogramm tejet értékesített, emelett tagjai az Alföldi Tej beszerző Kft-nek. Éves árbevételüknmeghaladja a 2 milliárd forintot, aminek legalább a 60 százaléka a tejből származik. Az elmúlt 10 évben számtalan tervezés és fejlesztés történt a cégnél, gyakorlatilag újjáépült a telep. Először egy fejőházat építettek, majd négy termelő istálló, legújabb beruházásuk pedig egy ellető előkészítő, fogadó istálló.

megalakulás óta dolgozom a kft.-ben, annak részben tulajdonosa is vagyok. Számomra motiváló, hogy a saját vállalkozásomban tudok dolgozni, és fontosnak tartom, hogy az ember mindig új célokat tűzzön ki maga elé. És amíg olyan környezet vesz körül, ahol ezeket meg is tudom valósítani, addig az ember elfelejti, hogy a mindennapokban milyen nehéz munka is ez valójában.

A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, 2022-ben az Év női agrárvállalkozója Leskó Magdolna, a Geo-Milk Kft. ügyvezetője lett. A többi díjazottról itt találhatóak bővebb információk:

Forrás: agrarszektor.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.