Gödörben van a magyar nyugdíjrendszer, de ma nem nyugdíjreformra van szükség

Nem meglepő, hogy hazánkban a választási kampányra fordulva a nyugdíjról a politikusok többet beszélnek a minimálnyugdíj emelését ígérve, illetve a 14. havi nyugdíjat lebegtetve – a nyugdíjasok sokan vannak, és jövőre szavazni fognak. Ezenkívül a hazai akadémikusi világ is mozgolódik – elég csak Simonovits András és Banyár József közelmúltban megjelent nyugdíj-koncepcióira utalni. De nemcsak mi gondolkodunk erről, az Európai Bizottság nemrégiben jelezte, hogy az elöregedő társadalmak és a csökkenő születésszám jelensége pénzügyi válságot hozhat Európában, ezért a kétezer milliárd eurós következő költségvetés támogatásait a nyugdíjrendszerek megszorító reformjához kötné. Nem megbántva az akadémikusokat, a jelen írásban a politikusok kijelentései alapján teszek két javaslatot a nyugdíjrendszert érintő további szükséges lépésekre, értékrendem szerint elsősorban a fenntarthatóságot tartva szem előtt.

Vegyük sorra az említett véleményeket!

A nyugdíjminimum emelése: Az öregségi nyugdíjak esetében érdemes a szociológiai hátteret is figyelembe venni: alacsony állami nyugdíjhoz a magyar rendszerben az alacsony életkereset, illetve a rövid szolgálati idő vezet. A rövid szolgálati idő inkább a nőkre jellemző – itt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az alacsony szolgálati idő jelentős mértékben éppen a Nők40 miatt jöhet létre. Azt pedig minden magyar adófizető joggal kérdezi meg, hogy

miért is kell a korábbi nyugdíjba menetelt önként választókat még egy nyugdíjemeléssel is megjutalmazni?

Hasonló a helyzet az alacsony életkeresettel. Közismert tény, hogy a vállalkozók jelentős része minimálbérre volt/van bejelentve – nem mellékesen ők képezik a NYESZ-számlák és a nyugdíjbiztosítások elsődlegesen megcélzott vásárlókörét. Nem is eredménytelenül: a nyugdíjbiztosítási díjbevétel 2024-ben 172 milliárd forintra rúgott, ez az összeg közel akkora, mint a teljes nyugdíjpénztári szektor tagdíj jellegű bevételei (172,1 milliárd), pedig az utóbbi tartalmazza a munkáltatói befizetéseket is. Itt is felmerül a kérdés,

mi szükség van az öngondoskodási motiváció gyengítésére?

Van azonban jó hír is: a minimálnyugdíj-emelés minden további nélkül támogatható a rokkantnyugdíjasok esetében!

A 14 havi nyugdíj bevezetésének a megfontolása: csökkenő népesség, azon belül növekvő időskori függőségi ráta – a legalább 65 évesek és a 15-64 évesek számának hányadosa –, magas államadósság, alacsony növekedés mellett

csak egyet tudunk érteni magával a megfontolás tényével, amennyiben az a jelenlegi be nem vezetést jelenti.

A következő EU-s költségvetés szigorító nyugdíjreformokhoz kötése: teljes mértékben támogatható a Bizottság célkitűzése, ha az a demográfiai tényezőknek teljesen kitett felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek az ennek ki nem tett tőke- vagy várományfedezeti elemekkel való kiegészítésére irányul. Ez jelentős előrelépést jelentene a Bizottság által utoljára 2023. októberében elfogadott, kiegészített magyar helyreállítási és ellenállóképességi eszközhöz (RRF-hez) képest – ebben ugyanis sajnálatosan nem szerepel ilyen célkitűzés. Így az OECD által ezen a scope-pal elkészített szakértői jelentés sem tér ki erre a kellő részletezettséggel, abban a legnagyobb hatású intézkedés a nyugdíjkorhatár várható élettartam növekedéséhez kötése, érdemi még a járulék-emelés, illetve az értékelési képlet juttatás-csökkentő megváltoztatása. Az ezen alapon történő nyugdíjreformot a magyar kormány elutasította – teljesen indokoltan, hiszen az nem felelt meg az RRF-ben előre lefektetett kritériumoknak sem (versenyképességi és szerzett jogok, jogos várakozások tiszteletben tartása).

Mit kellene tenni?

A magyar nyugdíjrendszer jelenleg nincs reformképes állapotban – építőipari hasonlattal élve inkább barnamezős a beruházás, mintsem zöld. És itt nemcsak magánnyugdíjpénztári „zárványokra” gondolok, sokkal inkább az állami felosztó kirovó nyugdíjrendszer átláthatatlanságára, és az önkéntes (tőkefedezetű) nyugdíjrendszer folyamatainak befejezetlenségére. Bár hozzászoktunk a tervezhetetlenséghez, a népességcsökkenés és az időskori függőségi ráta emelkedése miatt mindenki akkor jár jobban, ha az állam újraelosztó szerepe csökken, az előtakarékosság szerepe nő, és működik az önkéntes tőkefedezetű nyugdíjtermékek teljes életciklusa – rövid távon erre van szükség.

Akárki is nyeri a 2026-os választásokat, jó, ha tisztában van azzal, hogy

gödörben józan ember nem iránytűt készít, hanem létrát

– azaz a továbblépéshez elsőként nem nyugdíjrendszer-reformban kell gondolkodnunk, hanem a jelenlegi nyugdíjrendszerünket kell alkalmazkodás-képesebbé tennünk. Ebben két gyakorlatias intézkedés különösen sokat segíthet:

1. Az állami nyugdíj tervezhetővé tétele.

A mai állami nyugdíjrendszer sajnos arra kérdésre nem ad rendszerszerű és kézenfekvő választ, hogy ha egy munkavállaló ma menne nyugdíjba, akkor az államtól nagyjából mennyi pénzre számíthatna? A feladat nem egyszerű, de nem is túl bonyolult, ha a számítás alapját egy, a nyugdíjbiztosítás nyilvántartásába bejelentett adatokra vonatkozó egyeztetési eljárást lezáró kimutatás képezi – a rendelkezésre álló adatokra épített számoló algoritmussal a fenti kérdésre a válasz megadható, akár az interneten sokak által hozzáférhető formában is. Ez nem igényel nyugdíjreformot, viszont a kiszámíthatóságot és tervezhetőséget – ezáltal az előgondoskodás alapját – jelentősen megnövelné.

2. A nyugdíjcélú megtakarítási termékek járadékosítása.

Alapvető probléma, hogy a nyugdíjcélú megtakarítási termékek tőke-akkumulációja többé-kevésbé működik, a dekummuláció egyáltalán nem. A mintegy kétmillió öregségi nyugdíjasnak mintegy 2 ezreléke részesül nyugdíj-előtakarékossági termékekből származó járadékban, így gyakorlatilag nincs a nyugdíj mellett megtakarítási termékekből származó érdemi jövedelem-kiegészítés.

A legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező önkéntes nyugdíjpénztári rendszert tekintve a következő mondható el: annak ellenére, hogy a nyugdíjpénztári rendszer már több mint harmincéves, a tagok létszáma egymillió feletti, évente legalább 15 ezer pénztártag megy nyugdíjba, és a szektor 2024-ben nagyságrendileg 20 milliárd forint adójóváírásban részesült, az MNB adatai alapján 2024-ben a szektorban csak mintegy ezer fő számára összesen nem egészen egymilliárd forint került járadékként kifizetésre. Sajnos a NYESZ-számlák és a nyugdíjbiztosítás esetében sem jobb a helyzet.

Sürgős szükség volna a nyugdíjcélú megtakarítási termékek járadék-fázisának gondosabb kormányzati szabályozására, egyidejűleg a fogyasztóvédelmi funkció komolyan vételére. (Ez utóbbi feladat Magyarországon a Nemzeti Banknál van, de az előző jegybanki vezetés alatt elég szerencsétlen módon nem kapott megfelelő hangsúlyt a nyugdíj-előtakarékossági termékek esetében.)

Ha ez a két lépés megvalósul, akkor mondhatjuk el, hogy a nyugdíjrendszert illetően eljött az iránytű-nézegetés ideje, lehet és érdemes reformról beszélni – rövid távon marad a gödör és a politikusi kampányígéretek.

Forrás: Portfólió