Dobogós lett a tokaji öreg vackor az idei Év Fája-versenyen
A döntőben további két borsodi fa volt érdekelt, amelyek a hatodik-hetedik helyeket szerezték meg.
A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet – írják közleményükben. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése.
Idén 21 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 9 döntőst, amelyek között három borsodi fa szerepelt. Ezek közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12762 szavazat érkezett.
A három borsodi fa közül az öreg Vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája szerepelt a legjobban, amely 1106 szavazattal a harmadik helyen végzett.
Mint a fa leírásában olvashatjuk az Év Fája-verseny honlapján, “ha egy tokajinak feltesszük a kérdést, hogy hol található a „vadkörtefa” mindenki tudja, hogy a Széchenyi-sétány végén a gátőrházzal átellenben, a Tisza partján. Ott áll büszkén és méltóságteljesen, a történelem és a természet viharait túlélve. Talán már 200 éve is van, hogy elsőként fürdőzik meg a túlparton felkelő nap sugaraiban, és a „legmagyarabb folyó” vízéből merít energiát létéhez. Láthatta a nagy folyószabályozás és gátépítés munkálatait, vagy épp a pusztító árvizeket, amikor koronája egy része is víz alá került, vagy kérgét éles jégtáblák szaggatták.”
A másik két borsodi fa közül a Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe a hatodik, a sajóörösi törökmogyorófa pedig a hetedik helyet kaparintotta meg.
A győztes egyébként a Szekszárdi Remete Berkenye lett.
Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:
1.hely Szekszárdi Remete berkenyéje-5322 szavazat
2.hely A győrszentiváni tölgyes-3934 szavazat
3.hely Az öreg vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája-1106 szavazat
4.hely Az újtikosi százéves fűzfa-801 szavazat
5.hely Az Olimpia park platánja-680 szavazat
6.hely A Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe-443 szavazat
7.hely Sajóörösi törökmogyorófa-200 szavazat
8.hely A tiszaigari Mátyás király fa- 155 szavazat
9.hely A Szabadkikötő platánja-121 szavazat
Forrás: borsod24.hu