Átadták Nyíriben a megújult művelődési házat
A hétvégén Nyíriben ünnepélyes keretek között átadták a megújult művelődési házat. Varga Judit igazságügyi miniszter az esemény keretein belül kijelentette: a kormánynak fontos, hogy óvja, védje a magyar vidék településeit a világ káros hatásaitól, ugyanakkor törekszik arra, hogy az aprófalvakat felzárkóztassa a jelenkor infrastrukturális és technikai elvárásaihoz - húzta alá a tárcavezető, hozzáfűzve, a cél tehát kettős: a vidék modernizációja és értékeinek megőrzése. Varga Judit ígéretet tett arra, hogy a kabinet a jövőben is minden eszközzel segíti a magyar vidék népességmegtartó erejének növelését, ahogyan segítséget nyújtott a nyíri művelődési ház felújításához is.
Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: Nyíritől száz kilométerre háború zajlik és képletesen háborús viszonyok jellemzik az Európai Uniót is. Eközben ez a település "a béke szigete, ahol az embereknek van mondani és imádkozni valójuk" - mutatott rá. A kormány számára a vidék Magyarország megtartó ereje és hátországa ezekben a háborús időkben, Nyíri pedig mintát ad és azt üzeni: a magyar vidékért érdemes dolgozni - fogalmazott. Itt olyan emberek laknak, akik megbecsülik azt a környezetet, ahol élnek és tesznek is érte - jegyezte meg, emlékeztetve: a Magyar falu programon belül az elmúlt két évben csaknem 3 milliárd forintot fordíthattak fejlesztésre a hazai kistelepülések. Az erre felhasznált uniós támogatás kézzel fogható és azt mutatja: Magyarország a kevésből is képes sokat teremteni.
A képek forrása: Zemplén TV
Forrás: Zemplén Fm Facebook