Nehezen megközelíthető Háromhuta

Nincs áram, internet és a mobilhálózat is akadozik.

huta

illusztráció

Fotós: shutterstock

A havas és szeles időjárás miatt Háromhután reggel óta nincs áram, és akadozik a mobiltelefon, valamint internetszolgáltatás is 

– olvasható a település közösségi oldalán. Mint írták, emellett nehézzé vált a település megközelítése is, a csúszós utak és a kidőlt fák miatt.

A katasztrófavédelmet és a közútkezelőt, valamint az áramszolgáltatót értesítették a kialakult helyzetről, akik megkezdték a hibák elhárítását. A tíz órakor kapott tájékoztatás szerint az áramszolgáltatás helyreállítása legalább még 4-5 órát fog igénybe venni, a mobiltelefon és internetszolgáltatás pedig csak ezt követően állhat majd helyre. A közútkezelő Regéc felől nem tudta megközelíteni a települést a kidőlt fák miatt, így Óhuta, Középhuta és Újhuta útjainak takarítása egyelőre még nem volt lehetséges. A közútkezelő sátoraljaújhelyi kirendeltsége Erdőhorváti felől megkezdte az utak takarítását, de várhatóan még ez is időt vesz igénybe, így Erdőhorváti felől is nehézségekbe ütközhetnek a közlekedők.

Az önkormányzat mindenkit türelemre és fokozott óvatosságra kér az utakon és otthon is. Arra kérték a helyi lakosságot, hogy akinek lehetősége van rá, látogassa meg az idősebb lakosokat, és segítsen nekik a járdák síkosságmentesítésében, fa behordásában.

Forrás: Boon

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.