Sárospatak: Kazinczy lábnyomán vetélkedő a THE hallgatóival

kazinczy labnyoman

A Magyar Nyelv Múzeuma rendezésében 11. alkalommal került sor a „Kazinczy lábnyomán” csapatversenyre és vetélkedőre, amely Kazinczy Ferenc híres sétáira emlékezvén a hagyományokat követve Sátoraljaújhely és Széphalom között került megrendezésre. A vetélkedő sikeres lebonyolításában egyetemünk pedagógusképzési szakjaira járó hallgatói is tevékenyen részt vettek, akárcsak a tavalyi évben. Idén Bodnár Ákos, Bodosi Emília, Gilányi Zsófia, Jenei Gréta, Kovács Fanni és Nadj Angyal hallgatók várták a túra egy-egy állomásán a versenyzőket, és koordinálták a játékokat.

A versenyre huszonhat csapat jelentkezett: általános iskolai, illetve középiskolás korosztályban. Elsősorban környékbeli iskolák neveztek, de érkeztek csapatok messzebbről, többek között a Felvidékről is. A diákoknak Sátoraljaújhely és Széphalom kulturális intézményeiben, így a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban, a Kazinczy Ferenc Múzeumban, a Börtönmúzeumban, a két település között, a kerékpárút mellett lévő feszületnél, a széphalmi postán, valamint a Magyar Nyelv Múzeumában kellett feladatokat megoldaniuk. A verseny kiindulópontja a sátoraljaújhelyi református templom volt. A feladatok elsősorban Kazinczy Ferenc személyéhez kötődtek, de várostörténettel kapcsolatos, valamint trükkösebb, logikai jellegű tevékenységek és szabadulószoba is várta a diákokat. A nyelvi-irodalmi kalandpálya célja a tanulás mellett a túrázás, valamint az ehhez járó jó hangulat megteremtése volt.

„Hatalmas öröm volt számunkra látni a jelentkezők odaadását és örömmel segítettük az előre jutásukat” – fogalmazott a Kazinczy Ferenc Múzeumban adminisztrátori feladatot végző Gilányi Zsófia és a kiállításnál segédkező Nadj Angyal.
Hallgatóink A Magyar Nyelv Múzeuma és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közötti együttműködés keretében vettek részt a vetélkedő megvalósításában.

Hír: Gilányi Zsófia és Nadj Angyal tanító szakos hallgatók
Fotó: A Magyar Nyelv Múzeuma

Forrás: A Tokaj-Hegyalja Egyetem Facebook oldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.