Bántóan alacsonyabb áron kelnek el a tokaji borok külföldön, mint itthon

Mérséklődött a belföldi termelői árak emelkedésének üteme a hazai borpiacon az idei év első két hónapjában. Az exportpiacokon viszont a tokaji és az egri borok drágulásának mértéke is túlszárnyalta az egy évvel korábbit.

Az idei év első két hónapjában csupán 1 százalékkal emelkedett a belföldön termelt és értékesített, földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok ára az elmúlt év azonos időszakához képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) borpiaci jelentéséből. Az AKI adatai szerint egy hektoliter bor átlagára 25,9 ezer forint volt. A fehér- és a vörösborok ára ellentétes irányban mozgott: az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára – szintén hektoliterre vetítve – közel 7 százalékkal, 25,5 ezer forintra emelkedett, a vörös- és rozéboroké pedig 5 százalékkal, 26 ezer forintra csökkent. 

banto

Az árváltozásokból úgy tűnik, a külpiacokon kevésbé tudtak érdeket érvényesíteni a tokaji borászok.
Fotó: Shutterstock

A magyar borok exportára ugyanakkor mindegyik minőségi kategóriában egy irányba változott. A földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok értékesítési ára összességében 6 százalékkal, hektónként 27,2 ezer forintra nőtt 2023 első két hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 

Ezen belül az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok értékesítési ára mintegy 3 százalékkal, 23,9 ezer forintra emelkedett hektoliterenként. Ugyanebben a kategóriában jóval nagyobbat emelkedett a vörös- és rozéborok exportára, ezek ugyanis az egy évvel korábbinál 24 százalékkal drágábban, hektónként 28,9 ezer forintért kerültek forgalomba a nemzetközi piacokon. 

Volt azért olyan borkategória, amelyik nagyon jól szerepelt a belpiacon is: az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok közül 

a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára az egy évvel korábbihoz képest 32 százalékkal, hektoliterenként 138,7 ezer forintra emelkedett 2023 első két hónapjában.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott vörös- és rozéborok közül az egriek belföldi értékesítési átlagára 17 százalékkal emelkedve elérte az 57 ezer forintot. 

Mérsékeltebb volt a tokaji borok drágulása, és alacsonyabb is volt az átlagáruk az exportpiacokon, mint Magyarországon: a 20 százalékos áremelkedéssel 86 ezer forintos hektoliterenkénti árat értek el. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott egri vörös- és rozéborok értékesítési ára eközben 26 százalékkal, 61,5 ezer forintra emelkedett hektoliterenként. 

A gyöngyöző bor és pezsgő nélkül számolt bor-külkereskedelmi egyenleg mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt 2022-ben. 

Az exportált borok átlagárának növelésére tett kísérletek azonban eddig nem jártak sikerrel, 

hiszen az export mennyiségben és értékben is 26 százalékkal növekedett a 2021. évihez képest. 

A külföldre került bormennyiség a 2021-es 905,6 ezer hektót túlszárnyalva 1,164 millió hektoliter volt tavaly, az export értéke pedig 42,4 milliárd forint volt. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát továbbra is a lédig (tartályos) borok tették ki, amelyek exportja mintegy 45 százalékkal, 828,7 ezer hektoliterre növekedett 2022-ben. A kedvezőtlen irányú arányeltolódást a lédig borok exportjának az átlagnál lényegesen nagyobb ütemű növekedése is jelzi, illetve az is, hogy 2021-ben a tartályos borok a teljes export tavalyinál alacsonyabb hányadát, 62 százalékát tették ki.

banto2

Az árbevétel nőtt, de továbbra is az olcsóbb, lédig borok adják az export döntő hányadát

A palackos borok kiszállítása eközben 4 százalékkal csökkent, így valamivel 336 ezer hektoliter alatt maradt, míg kivitelük értéke 9 százalékkal, hozzávetőleg 23 milliárd forintra emelkedett. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, az exportált mennyiség mintegy 86 százalékát tették ki 2022-ben, míg egy évvel korábban arányuk 83 százalék volt.

A magyar borimport tavaly csaknem 64 ezer hektolitert tett ki, ami azt jelenti, hogy 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A behozott bor a korábbi évekhez hasonlósan szinte teljes egészében palackos kiszerelésű volt. Az import átlagára viszont emelkedett 2022-ben, hiszen a palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke a mennyiségi visszaesés ellenére 9 százalékkal, 4,3 milliárd forintra növekedett.

Forrás: vg.hu

 
 
Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.