A háziorvosok kétharmada nem vállalta az OMSZ-szel az ügyeleti munkát

omsz

Egy zárójeles megjegyzésben írta meg az Országos Mentőszolgálat, hogy mennyire sok háziorvos nem írta alá az új ügyeleti szerződését.

Igaz-e az az értesülés, hogy több esetben is más megyéből kellett átvezényelni dolgozókat a Győr-Moson-Sopron megyei ügyeleti ellátásra? Ezt kérdezte az ugytudjuk.hu az Országos Mentőszolgálattól, amely március elejétől ellátja az ottani ügyeleti feladatokat. A mentősök azt a választ küldték:

Győr-Moson-Sopron vármegyében 62 háziorvossal és 20 gyermek háziorvossal kötött eddig szerződést az OMSZ.

A válasz egy másik pontján arról írtak, bíznak abban, hogy az eddig távolmaradt orvosok „is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen”, és itt egy zárójeles megjegyzésbe tettek bele egy igencsak fontos adatot:

az érintett vármegyék háziorvosi létszámának mintegy kétharmada tartozik a távolmaradók közé.

Ez azért is fontos, mert eddig nem volt nyilvános adat arról, hogy hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződését abban a három megyében – Győr-Moson-Sopron mellett Szabolcsban és Borsodban –, ahol már bevezették az új rendszert.

Azokat az ügyeleti időszakokat, amelyeket háziorvosok nem töltenek be, kórházi orvosokkal, mentőorvosokkal, mentőtisztekkel biztosítják – tették hozzá a győri mentősök. Azt is megírták, hogy az OMSZ állományában átvezénylésre nem került sor.

Az új ügyeleti rendszerben az ügyeleti és sürgősségi betegellátást hétköznap délután 4-től, hétvégente és ünnepnapokon az Országos Mentőszolgálat koordinálja, a háziorvosok este 10-ig, hétvégén és ünnepnapokon 8–14 óra között ügyelnek, utána csak a mentőké és a sürgősségi ellátásé a terep.

A Magyar Orvosi Kamara arra kérte a tagjait, hogy ne írják alá a szerződésüket, így tiltakozva az ellen, hogy a kormány rossz irányba viszi el az egészségügyi rendszert. A Medical Online egy héttel az előtt, hogy március 1-jén Győr-Moson-Sopron megyében is élesedett a rendszer, úgy értesült, hogy a győri körzetben egyetlen háziorvos sem írta alá a szerződését, így a győri kórház rezidensei és szakorvosjelöltjei kapták meg a feladatot, hogy ellássák a márciusi ügyeletet.

Kunetz Zsombor egészségügyi elemzővel a Fülkében beszéltük át a reform részleteit, az orvosi ellenállás történetét és azt, hogy mi lehet a jövőkép:

Forrás: hvg.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.