Látogatóink:  
Gazdaság
Kultúra
Sport
Közélet
Helyzetkép
Nyílt tér
Aktuális
Objektív
Főszerkesztő:
Ujj Péter
Levél a főszerkesztőnek
Web szerkesztő:
Nagy Zoltán
Levél a web szerkesztőnek
Vendégkönyv
Vendégkönyv

Szerkesztőség:
Sátoraljaújhely
Színház köz 4.
3980
Kiadja:
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Felelős kiadó:
Szamosvölgyi Péter
Polgármester
Telefon/Fax:
47/324-771
Mobil:
30/9987-015

Hírmozaik
Tallózó:  

Millenniumi zászlót kapott Sátoraljaújhely

Sátoraljaújhelyen az első alkalommal megrendezésre kerülő barokk hét zárónapján május 21-én a nagytemplom előtti téren Szamosvölgyi Péter polgármester átvette a városnak szánt millenniumi országzászlót dr. Stumpf Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal miniszterétől.
A miniszter ünnepi köszöntőjében szólt a történelmi város hagyományairól értékeiről, és szólt arról a tényről hogy Sátoraljaújhelyre az utóbbi időben több befektető is érkezett és ez idő alatt a város észrevehetően sokat gyarapodott.


Tokaj-hegyaljai borok versenye

Május 26-án – a millenniumi év tiszteletére a névadó városban – Tokajban rendezték meg a már hagyományos és igen rangos Tokaj-hegyaljai borok versenyét. A megmérettetésen 280 borral 89 termelő vett részt – vagyis szinte mindenki, aki Tokaj-Hegyalján bort készít vagy értékesít. A rangos esemény különlegességét tovább növelte, hogy új bírálati rendszer alapján történt a borok zsűrizése. A korábbi – 20 pontos – bírálati rendszer helyett a Nemzetközi Borászati Szervezet, az OIV által kidolgozott, Európában már használatos ún. hibapontos bírálati rendszer alapján minősítették a borokat. A Tokaj-Hegyalján először alkalmazott szisztéma alapján a versenyen 11 bor kapott nagy aranyérmet, 55 bor érdemelt ki oklevelet.


“Fényes Újhely“

A millenniumi barokk hét rendezvénysorozat egyik rangos eseményeként került sor május 18-án Sátoraljaújhelyben a Városvédő és Szépítő Egyesület “Fényes Újhely” elnevezésű idegenforgalmi vetélkedőjére. A város legszebb barokk épülete, a Városháza adott helyet immár ötödször az 54 nyelvtudását megmérettetni kívánó, Újhelyt és környékét szerető általános és középiskolás diáknak. A folyosókon “barokkba” öltözött kislányok mutatták az utat a verseny három színhelyéhez. A versenyzők 3 fős csapatokban, angol, német és szlovák nyelven játszottak különböző szituációkat, ismertették a város, Sárospatak és a Hegyköz nevezetességeit, totót töltöttek ki Újhely híres embereiről és történelméről.


EZT IS SZÓVÁ TESZEM!
„Emberé a munka, Istené az áldás.(?)“

Ezek a szép szavak, áhítatra, becsületre és jó munkára buzdítják az embert. De hát nincsen ez így mindig ebben a differenciált, felzaklatott emberi társadalomban, ahol hajlamosak az emberek egymás ellen júdáskodni, még egy csekély ellenszolgáltatásért is sőt annak ellenére, hogy a saját pénztárcája is kiürül a szomszéd társaiéval együtt. Hogy mire alapozom ezt a feltevést? Hát bátorkodom elmondani, leírni.


Járadékbővítő szakképzés

A május elseje után munkanélkülivé válók kevesebb pénzügyi segítségre számíthatnak, mint jelenleg. A jövő hónaptól megszűnik ugyanis a jövedelempótló támogatás, amelyet ma még a járadék kimerítése után két évig kaphatnak az állástalanok. Az eddig 360 napos munkanélküli-ellátási időszak is 270 napos időszakra szűkül. A kilenc hónapi ellátást csak valamilyen képzési programba való bekapcsolódással lehet meghosszabbítani. A kormány a foglalkoztatási törvény módosításával jelentősen megszigorította a munkanélküli-ellátások rendszerét.


A Hegyalja Portugáliában járt

Németektől hallottam: van náluk egy szólás, miszerint mindenki ajtaja elé az Isten egy csomagot készített - ha fölvesszük, ha átlépjük, mindenképpen viseljük a következményeit. Kinek mi kerül a csomagjába, rajtunk is múlik. Az újhelyi Hegyalja Népi Együttes fiatal táncosainak bizonyára benne lesz (valószínűleg már életre szólóan) a népzene, a néptánc, a hagyományok őrzése, tisztelete, ennek minden öröme, fáradsága és felelőssége. Tán ezért is történt, hogy épp ők indulhattak neki húsvét hetében, hogy “útipogácsájukból” megkínálják a portugálokat.


Nemzetes kidobó, bigézés, cseszli
Hagyományőrző sportnapokat rendeztek
Füzérradványban pszichiátriai és szenvedélybetegek részére

A sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház krónikus pszichiátriai osztálya és a pszichiátriai és alkoholgondozó szakrendelője népi játékokból sportvetélkedőt rendezett pszichiátriai és szenvedélybetegek részére május 24-27 között a Füzérradványi Ifjúsági Táborban. Az Egészségügyi Minisztérium a négynapos rendezvényt kreditpontszerző eseménnyé minősítette, ennek eredményeként a szakmai előadásokat is magába foglaló tanácskozáson az egészségügyi dolgozók hét kreditpontot szerezhettek.